Vizsgálja a Klik, hogy vécétakarításra köteleztek alsósokat egy dunaújvárosi iskolában

2016. május 17. 07:01

Vécétakarítással büntettek harmadikosokat egy dunaújvárosi általános iskolában, a Klik vizsgálatot indított. Rideg István, az intézmény igazgatója az iskola honlapján olvasható közleményben arról tájékoztatta a szülőket, hogy ők is kivizsgálják az esetet.

2016. május 17. 07:01

Vizsgálatot indít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ illetékes tankerülete a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában, mivel péntek délután szülők jelezték, hogy tanítók vécétakarítására köteleztek 3. évfolyamos tanulókat– közölte a Klik sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel. A Klik közleményében leszögezte, hogy minden az emberi méltósággal nem összeegyeztethető, a diákok jogait, személyiségfejlődését és érdekeit sértő megnyilvánulást, pedagógiai módszert elítél.

A Dunaújvárosi Tankerület soron kívül foglalkozik az üggyel, a vizsgálat lezárása után az állami intézményfenntartó megteszi a megfelelő jogi lépéseket, amennyiben ez szükséges – olvasható a közleményben. Először egy dunaújvárosi portál, a castellum.do számolt be az esetről, miszerint csütörtökön a Petőfi Sándor Általános Iskola egyik osztályfőnöke több tanár és a takarítónő asszisztálásával harmadikos fiúkkal takaríttatta ki az összerondított mellékhelyiséget az első szünetben. Az eset szülői felháborodást váltott ki.

Rideg István, az intézmény igazgatója az iskola honlapján olvasható közleményben arról tájékoztatta a szülőket, hogy az „intézményben csütörtökön történt sajnálatos esemény kapcsán felmerült panaszukat” feltétlenül szeretnék kivizsgálni. Erről már egyeztettek a szülői szervezet egyik képviselőjével.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2016. május 17. 16:12
Sokszor megdöbbentem, hogy luxus szórakozóhelyeken hogy néznek ki a vécék. Kikent-kifent ficsúrok és ficsurinák olyan nyomokat hagynak a reteráton, mint egy részeg matróz. Hát ezért.
adam
2016. május 17. 12:25
És mi itt a baj? Talán az, hogy ezek után legközelebb nem szarnak a csapba? Van tippen a szülők lárifári világlátására.
chack
2016. május 17. 11:51
Nem volt elég takarítószemélyzet, mert a klik nem adott rá pénzt :) A munka nem szégyen. Ha az lenne, senki se takarítaná ki az iskolát, és nem csak a WC állna a sz...ban. Lehet, hogy nem a 3. osztályosokkal kellett volna kitakaríttatni, amikor annyira össze volt mocskolva. Az elsősökkel, két évvel ezelőtt, amikor még csak egy kicsit volt mocskos. Azt mondja valaki, hogy elég lett volna figyelmeztetni a gyerekeket, hogy vigyázzanak jobban? Szerintem az már sokszor megtörténhetett abban az intézményben is. Talán jobb lett volna, ha a tiltakozó szülők önként elvállalták volna a tanév hátralevő részében a takarítást, hogy meggyőződhessenek a tényleges állapotokról...
catalina9
2016. május 17. 11:06
Már hörögnek a látványlibsi szabadságdílerek, most nézik, hogy WC takarítás ügyében mit is tanít a "Frankfurti Iskola" Azok is szarházi, kártékony fazonok voltak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!