Nincs megállapodás az egészségügyi dolgozók béremeléséről

2016. április 20. 16:42

Nem sikerült megállapodnia a szerdai egyeztetésen az egészségügyi dolgozók érdekképviseletének a kormánnyal, mert a kabinet első körben csak a jövő évre akarta biztosítani a béremelést. Az egyeztetések pénteken folytatódnak.

2016. április 20. 16:42

Nem született megállapodás az egészségügyi államtitkárság és az ágazati érdekképviseletek között az egészségügyben dolgozók bérfejlesztéséről a szerdai, budapesti tárgyaláson. Az egyeztetések pénteken folytatódnak. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár a tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón elmondta, az érdekképviseletek azt szeretnék elérni, hogy még az idén elkezdődjön a béremelés, és a következő években folytatódjon.

Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott, tisztességes ajánlatot kaptak a kormánytól, de akkora az ágazatban a lemaradás, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy már az idén induljon el a bérfejlesztés. Az idei béremelés feltétele a 2016-os költségvetés „megnyitása”, az államtitkár közlése szerint a tárgyalásokon a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője nem zárkózott el ettől. 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. április 21. 06:08
Szerintem idén is fognak kapni valamit.
néhai Ch.Pilot
2016. április 20. 18:10
Legfeljebb lesz egy EÜ-s sztrájk is. Ez lassan gyakoribb, mint az esős napok. Kezdjük megszokni.
3M..
2016. április 20. 17:43
Kínáljanak nekik is 1%-ot ahogy a nyugdíjasainknak. Ezek az emberek végigdolgozták az életüket, fölépítették a romokból Magyarországot. Nevetséges összeg a Fidesz részéről, az életen át elvégzett munka hálájaként. Most úgy tűnik az egészségügyi dolgozókat kívánják némi apróval megalázni. Saját fizetésüketha kell 100%-al emelik, mert a javadalmazásukat EU-s szintre kell emelni. Ezek az érvek egészségügyi dolgozók részére nem hagzottak el. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
blicc
2016. április 20. 17:35
Majd a 2024-es budapesti olimpia hasznából kaptok, addig kuss és álljatok féllábon
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!