Mindenképpen lesz pedagógussztrájk szerdán

2016. április 18. 20:35

A hétfői egyeztetést követően is elfogadhatatlannak tartja a kormány javaslatait a Pedagógusok Szakszervezete, ezért mindenképpen megtartják a szerdára tervezett sztrájkot.

2016. április 18. 20:35

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint elfogadhatatlanok a kormány javaslatai, ezért mindenképpen megtartják a szerdára tervezett sztrájkot – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában. Galló Istvánné, az érdekképviselet elnöke a hétfői egyeztetés után az M1-nek azt mondta: a sztrájkbizottság négypontos követelései közül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakításával kapcsolatban történt előrelépés, de egyelőre a kötelező óraszámok rögzítéséről és a bérpótlékokról nem sikerült megegyezni.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az M1-nek úgy nyilatkozott, hogy az egyeztetések a szerdai sztrájk után folytatódnak. A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy stabil háttere legyen az oktatás működésének és finanszírozásának. Ennek érdekében 2017-ben 100 milliárd növelik az állami fenntartó költségvetését, de más ágazatoknál, például az egészségügyi dolgozóknak is biztosítani szeretnék a béremelést – idézték az államtitkárt a híradóban.

Az április 20-ai egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg, amelynek három tagja a Pedagógus Szakszervezet (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A kezdeményezéshez azóta több más szervezet is csatlakozott. Galló István, a PSZ elnöke múlt csütörtökön bejelentette: a pedagógusok sztrájkbizottsága azt kezdeményezi, hogy az egész napos országos pedagógussztrájk mellett április 20-án délben öt percre országszerte „álljon le az élet”. Az érdekvédő elmondta, azt kérik, hogy ne legyen kiszolgálás az üzletekben, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, álljon meg a közlekedés. Ezzel azt szeretnék üzenni a kormánynak, hogy ha nem működik az iskola, semmi nem működik az országban – magyarázta Galló Istvánné.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2016. április 19. 14:50
Mi lesz itt a ballibbel és Ferkóval, ha ezek is kifulladnak? Pedig úgy néz ki, a kutyát sem érdeklik a puklik. Az a pár ráérő, romkocsmatöltelék, meg elkötelezett nyugdíjas hadd tüntessen, jó az idő, legalább nem otthon savanyodnak.
kukagyerek
2016. április 19. 13:03
Nagyon helyes, hogy nem hisznek a teljesen hiteltelen mutyis bagázsnak! Még soha nem tartották be az ígéreteiket a mutyisok. Egyszerűen nincs adott szavuk.
pollip
2016. április 19. 10:16
Bérpótlék????????????????? Idáig azt mondták, a gyerekek érdekeiért tüntetnek, sztrájkolnak és nem a saját pénzükért. Óraszám csökkentés?????????????? ez is a tanárok érdeke.
áfonya
2016. április 19. 08:44
Oka fogyott ..... Megunják majd haza mennek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!