Hétfő este írtuk meg a Mandineren, hogy a török elnök feljelentést tett Jan Böhmermann német humorista ellen, aki a ZDF-en alpári módon poénkodott Erdoğanon. Erdoğan nem csupán politikai nyomással próbálkozik: egy az elnökhöz közel álló tévécsatorna Mainzba küldte egyik riporterét, hogy számon kérje a német közszolgálati tévé vezetését a török elnököt ért sérelmeken. Mint ismert, Jan Böhmermann a Neo Magazin Royale című műsorban egy verset olvasott fel, amely szerint a török elnök kislányokat ver, miközben gumimaszkot visel, legszívesebben kecskéket baszik és kisebbségeket nyom el, a kurdokra tapos és keresztényeket ver, közben gyerekpornót néz, és eleve kicsi a nemi szerve.
Az Erdoğanhoz hű A-Haber nevű tévécsatorna szombat esti Yoz Boz című műsorában 12 percen keresztül taglalják az ügyet. A Die Welt a műsorról azt írja, hétről hétre Törökország elleni összeesküvéseket lepleznek le benne, keményen odacsapva az örményeknek, a zsidóknak, a kurdoknak, a CIA-nek, a német titkosszolgálatnak, a nemzetközi nagytőkének, a pápának, az Iszlám Államnak és az ellenzéki médiának.