Varga: Béremelések lesznek a közszférában
A gazdaság erősödésével együtt a bérviszonyok is jelentősen javultak – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett, a januári kereseteket mutató adatait kommentálva.
A miniszter kiemelte, a nettó keresetek több mint 7 százalékkal emelkedtek januárban. A növekedés mögött alapvetően az elmúlt években meghozott bérintézkedések vannak, a kormány által elindított bérfelzárkóztató lépések többek között a pedagógusoknál, a fegyveres és rendvédelmi dolgozóknál – fogalmazott. Hozzátette, ez folytatódni fog, a közszférában is hasonló lépésekre készül a kormány.