Az Eötvös József Csoport olyan neves közéleti személyiségekből áll, mint Sólyom László volt államfő, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök vagy Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere. A csoport célja, „hogy rendszeres összejövetelekkel olyan intellektuális és értékelvű közösséget teremtsen, amelyben közéleti kérdések színvonalas és őszinte megvitatására kerülhet sor” – állítják magukról.
Ezúttal az egészségügy finanszírozásáról szólt a kör vitaestje, amelyre a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium közreműködésével a Párbeszéd Házában került sor. Az esemény meghívott előadói Oberfrank Ferenc volt OEP főigazgató, valamint Lantos Csaba egészségügyi befektető voltak, a vitát pedig Jakab András, az Eötvös József Csoport tagja moderálta.
Az ellátórendszer nem is tekinthető igazán rendszernek, hiszen például a finanszírozás és a betegellátás teljesen elválik egymástól – kezdte mondandóját Oberfrank Ferenc, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt főigazgatója. Szerinte a törvényi szabályozás nem teszi lehetővé a minőségbiztosítást és az ellenőrzést, valamint nincsenek meg a közegészségi állapot szempontjából kritikus prevenció feltételei sem.
A szakember kifejtette, hogy az elsődleges probléma nem a forráshiány, hanem a szabályozásból és a hagyományokból eredő, nem hatékony struktúra. Mivel a szervezeti működés kiszámíthatatlan és átláthatatlan, nem létezik megfelelő államigazgatási menedzsment, amely az egészségügyi szervezetrendszert működtetni tudná.
A fő problémákhoz nem nyúlnak hozzá
„Hogyan működik mindezek ellenére az egészségügy?” – tette fel a költő kérdést Oberfrank. A kutatóorvos szerint „hallgatólagos megállapodás létezik az ellátási döntéshozók és a politika között”, így a fő problémákhoz nem nyúlnak hozzá. Ebben a hazug rendszerben a problémákat nem döntéshozói szinten kezelik, hanem automatikusan kifejlődnek az olyan mikroszintű alkalmazkodási stratégiák, mint amilyen a hálapénz elfogadásának a gyakorlata.
Ugyanakkor az állam egyedül nem tudja megoldani az egészségügy problémáit, erre legfeljebb „tisztes, de nem forradalmi” próbálkozásokat tehet, mint amilyen Ónodi-Szűcs Zoltán öt pontja.
A megoldás az lenne, ha a kormányzat prioritásként, nem pedig ágazati problémaként kezelné az egészségügyet, s ha együttműködne a for-profit és a civil szektorral az intézményi struktúra átalakításában – mondta a volt OEP-főigazgató.
A kettős ellátórendszer nagy financiális gondot jelent
Arról, hogy mi jelenti az egészségügyi szektor fő financiális problémáját, Lantos Csaba közgazdász beszélt. A magánkórházat is üzemeltető befektető elmondta, hogy az EU-n belül Magyarországon a legmagasabb az ún. table payment, azaz az orvosoknak zsebbe, fű alatt kifizetett pénzek aránya. Erre vonatkozóan kutatásokat is végzett, amelyben azt vizsgálta, milyen összetevői vannak az orvosi jövedelmeknek.
A KSH eredményein alapuló becslése szerint az orvosi magánpiaci és állami bérek összege 130 milliárd forintot tesz ki, ehhez képest nagyjából 70 milliárd forintot jelentenek évente a hálapénzre fordított lakossági pénzek. Ami azonban leginkább aggasztó, hogy ezen felül összesen még konzervatív becsléssel is nagyjából 144 milliárd forint bevételre tesznek szert azok az orvosok, akik a kettős rendelés gyakorlatát űzik, azaz az állami ellátórendszeren belül folytatnak magánrendelést – derült ki Lantos elemzéséből.
Ami egyedül bizakodásra ad okot, hogy a kettős finanszírozásról tilalmáról szóló törvény alapján több per is folyamatban van egyes orvosok ellen. Elképzelhető, hogy itt lesz majd a kitörési pont – mondta a szakember.
Vita: a vizitdíjat már soha nem lehet felvetni
A kibontakozó vita során további strukturális nehézségekre mutattak rá az Eötvös Csoport tagjai és a meghívott előadók. Mellár Tamás közgazdász a Lantos által felvetett kettős finanszírozási probléma kezelésére egy olyan ötletet vetett fel, miszerint el kellene választani a társadalombiztosításban, hogy mennyit fizet az ember az alapellátásra és a magánellátásra, és ez alapján lehetne különválasztani az állami és magánfinanszírozást.
A vitához hozzászólva Molnár Tamás, a rezidensek egyik képviselője azt hangsúlyozta: az egészségügyi rendszer egyik fő problémája, hogy az alapellátáson nincsen megfelelő hangsúly, valamint a betegtájékoztatás hiányosságai fölösleges köröket kívánnak a betegtől, míg megkapja a szükséges kezelést. Az elementáris hiányosság azonban a túlságosan kevés orvos, amit ilyen nehézségek mellett lehetetlen orvosolni.
Lantos Csaba ezzel vitatkozva amellett érvelt, hogy elméletileg elég egyelőre az egészségügyben dolgozók létszáma és képesítése a megfelelő működéshez, csakhogy túlságosan szétszórt, fragmentált a rendszer. Az orvosok elvándorlása természetesen súlyosbítja és súlyosbítani fogja a helyzetet, de ezen túl további problémát fog jelenteni, hogy az orvosok leterheltsége jóval magasabb a szükségesnél. Ez elsősorban abból adódik, hogy túlságosan sokszor találkoznak egymással az orvosok és a betegek – a leggyakrabban egész Európában.
Az áthidaló egydimenziós megoldások a politikai realitások talaján állva nem lehetségesek – váltott témát a szakember. A vizitdíj esete is ilyen volt, hiszen a finanszírozásra és a várólistára is gyors megoldást ígért. Az ötlet legitimációja azonban erodálódik és ez a folyamat egészen addig tart, amíg végül aztán már felvetni sem lehet az ötletet. Ezért sem lehet továbbá az egészségügyet átalakító Bokros-csomag fogászati rendelkezéseihez hasonló alapcsomagokat sem eredményesen bevezetni – mondta az egészségügyi befektető.
Egyedülálló egyeztetésekre lenne szükség
A vita végén Mellár Tamás azt vetette fel, hogy szükség lenne egy szélesebb körű egyeztetésre az egészségügyi finanszírozásról. A beszélgetést Oberfrank Ferenc erre reagálva azzal zárta le, hogy valóban szükség lenne egy olyan asztalra, amelynél minden releváns érintett helyet foglal. Ez azonban az „innováció” kategóriába esne, ugyanis a rendszerváltás óta egyetlen szektorban sem jött létre ilyen széleskörű egyeztetés.
Addig is azonban, amíg ez nem történik meg, a betegek is tehetnek lépéseket az egészségügy érdekében, ha saját orvosuknak jelzik a problémákat.