Egy platformra törekszenek a pedagógusok

2016. február 16. 19:04

Megalakult a civil közoktatási platform, amely negyvenöt civil és szakmai szervezetet tömörít annak érdekében, hogy továbblendítsék az elmúlt hetek tiltakozásaival, tüntetéseivel megindult folyamatokat a közoktatásban. Pilz Olivér és Galló Istvánné is jelen volt.

2016. február 16. 19:04

Negyvenöt civil és szakmai szervezet részvételével összeült a civil közoktatási platform kedden Budapesten. A III. kerületi Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tartott alakuló ülésen Radó Péter oktatáskutató, az ülés levezető elnöke a kormány által kezdeményezett köznevelési kerekasztalra utalva kiemelte, a platform új kezdeményezés, nem alternatív kerekasztal. Célja, hogy a résztvevők megvitassák, hogyan tudják az elindult folyamatokat továbblendíteni, és megfelelő támogatást nyújtani a különböző kezdeményezéseknek és törekvéseknek. Azt javasolta, induljanak ki abból, hogy mindenki tisztában van a közoktatás problémáival, és inkább a közeljövő operatív teendőire koncentráljanak, végül pedig jussanak el egy közös követeléslistához.

Hangsúlyozta, nem szeretné, ha panasznappá alakulna az ülés. A jelen lévő szervezeteket Radó Péter három csoportba sorolta: tiltakozó mozgalmak, szakmai szervezetek és szakszervezetek. Közülük kettőt emelt ki, a közoktatás rendszerével szemben kritikus Tanítanék mozgalmat és a szakszervezetek sztrájkbizottságát, és azt mondta, akkor lesz sikeres a találkozó, ha biztosítani tudják nekik a megfelelő támogatást.


Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Pilz Olivér tanár, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke és Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke a Civil Közoktatási Platform alakuló ülésén az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, 2016. február 16-án. MTI-fotó: Kovács Tamás

Pilz Olivér és Galló Istvánné is ott volt

Pilz Olivér, a közoktatás problémáiról nyílt levelet megfogalmazó miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke azt mondta, új közoktatási rendszert kellene létrehozni, új közoktatási törvényre van szükség, és a Nemzeti alaptantervhez is hozzá kellene nyúlni. A végkimenetel beletorkollhatna egy kerekasztalba, ahol letennék a kidolgozott javaslataikat, fűzte hozzá.

Az ülésen, amelynek első fél órája volt a sajtó számára nyilvános, megjelent Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Orvosok és mérnökök
2016. február 17. 08:42
""""""""civilek""""""""
Julismama2
2016. február 17. 07:26
Hány ilyen gittegylet volt már..... Ideig-óráig. Már a nevükre sem emlékszik az ember...
Gusztav12
2016. február 17. 05:35
A mai napig közel KILENC MILLIÁRD-ot rabolt össze!!! https://www.facebook.com/245315675667043/photos/a.245325092332768.1073741827.245315675667043/436908433174432/?type=3&theater
Gusztav12
2016. február 17. 05:30
Igy szavazz a gazemberekre! https://www.facebook.com/245315675667043/photos/a.245325092332768.107https://www.facebook.com/245315675667043/photos/a.245325092332768.1073741827.245315675667043/436961829835759/?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!