Az LMP helyi oktatás kerekasztalok felállítását javasolja

2016. január 30. 13:54

Ikotity István LMP-s politikus szerint az látszik, hogy a közoktatásban jelentkező gondokat a kormány nem megoldani, hanem elhallgatni akarja, és látszatintézkedésekkel szeretné megnyugtatni a kedélyeket. Az LMP helyi oktatás kerekasztalok felállítását javasolja, amelyek a túlzott központosítás ellensúlyai lehetnének.

2016. január 30. 13:54

Az LMP helyi oktatás kerekasztalok felállítását javasolja, amelyek a túlzott központosítás ellensúlyai lehetnének – mondta Ikotity István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton budapesti sajtótájékoztatóján. A kerekasztalok helyi szinten orvosolhatnák a közoktatás működésével kapcsolatos problémákat, képviseltetnék benne magukat a pedagógusok, a diákok, a szülők, a szakszervezetek, a civil szervezetek, valamint az önkormányzatok. A közoktatás működési válságból csak a közös gondolkodás vezet ki, a megoldásokat pedig helyben kell megtalálni – jelentette ki.

Ikotity István a miskolci Hermann Ottó és a budapesti Teleki gimnázium nyílt leveleivel kapcsolatban azt mondta: az látszik, hogy a közoktatásban jelentkező gondokat a kormány nem megoldani, hanem elhallgatni akarja, és látszatintézkedésekkel szeretné megnyugtatni a kedélyeket. Magyarországon a kormányzati szándék a társadalom szétszakítása, hiszen a jelenlegi oktatási rendszer nemhogy csökkentené, hanem növeli a különbségeket –fogalmazott.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2016. január 30. 22:49
Ja! Mindenütt helyben akarja kavarni a fekáliát. Ne reménykedjenek. 25 év tapasztalat. Érik a harmadik 2/3! Ha a balliberálisok lennének hatalmon, már rég csődbe vitték volna az országot, mert újabb és őjabb hiteleke vettek volna fel. PrivatizÉlték volna az egészségügyet. Tovább rothasztották volna a közlekedést. Tovább rombolták volna az oktatást. Beengedték és itt marasztalták volna az összes migránst. Ha rajtuk múlt volna, ugyanaz lenne, mint Németországban: -az iskolák tornatermében szállásolták volna el a megszálló barbárokat -kilakoltatták volna az önkormányzati lakásokból a magyarokat, és a megszálló barbárokat telepítettek volna be oda is. Gyurcsány minden nyilatkozatával elárulta, hogy mi várt volna ránk, ha még mindig a liberinternácik lennének hatalmon. ÉRIK A HARMADIK 2/3! A pedagógusokat nem tudják lázítani. Az aláírások is hazugság, mert mindenki tudja, hogy a szakszervezeti vezetők és néhány agyhalott libbolsi írt alá. A PEDAGÓGUSOK NEM LÁZADNAK, HANEM ÖRÜLNEK, HOGY VÉGRE REND VAN ÉS DOLGOZHATNAK. HÁROMSZOR EMELTÉK A FIZETÉSÜKET, MIÓTA FIDESZ-KDNP KORMÁNY VAN. A ballib horda folyamatosan össztűz alatt akarja tartani az egész jobboldalt. De ez csak illúzió. A KÓBOR KUTYA UGA, A KARAVÁN HALAD. :-)
noMores
2016. január 30. 22:01
Nem hinném, hogy gond lenne a közoktatásban. Én pl. szívesen festettem idén a gyerekem osztálytermét, és viszek is minden hónapban papírt a fénymásolóba (persze nem tudják használni, mert nincs benne patron október óta, de ez biztos liberálbolsevik szabotázs miatt lehet), meg elbírja a gyerek a WC-papírt is, amikor kell. Ha meg tél van, és kinn futnak a hóban, hát kell az, attól lesznek stramm magyar emberek! Naugye!
Sitiveni Klein
2016. január 30. 17:54
LMP az asztalosokat akarja burkoltan támogatni.
Mutimi
2016. január 30. 14:32
Ennek semmi értelme. "A kerekasztalok helyi szinten orvosolhatnák a közoktatás működésével kapcsolatos problémákat, " Kié lenne a felelősség? Ha ők csak véleményeznének, akkor mi lenne a sorsa a véleményeknek? Ahány ilyen plénum, annyi vélemény születne. Mit kezdenének vele országos szinten? Létrehoznák a kerekasztalok kerekasztalát? Ha kerekasztaloznak, akkor azt országos szinten tegyék, legyen döntéselőkészítő és azt megalapozó funkciója.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!