Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Vidéken is működik a lopásalapú kormányzás – jelentette ki Miklós Attila, az MSZP békéscsabai elnöke vasárnap Budapesten. Miklós többféle bűncselekmény gyanújával tett feljelentést az önkormányzat kistérségi társulásának szociális intézményei különböző megbízási szerződései miatt.
Vidéken is működik a lopásalapú kormányzás – jelentette ki Miklós Attila, az MSZP békéscsabai elnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Elmondta: a békéscsabai önkormányzat jogi és ügyrendi bizottsága feljelentést tett zugírászat, hanyag kezelés, hűtlen kezelés, csalás és számviteli fegyelem megsértése bűncselekmény gyanújával azzal összefüggésben, hogy az önkormányzat kistérségi társulásának szociális intézményei különböző megbízási szerződéseket kötöttek egy jól körülhatárolható érdekkörrel összesen 167 millió forint értékben 2011 és 2015 között.

A vizsgált 46 szerződésből csak egy volt szabályos és a közbeszerzési törvényt sem vették figyelembe – tette hozzá Miklós Attila.
