2018-ra kaphat új kampuszt a Testnevelési Egyetem

2015. december 05. 11:23

A Testnevelési Egyetem új kampuszát az egyetem jelenlegi területén, az Országos Sportegészségügyi Intézet felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A beruházs 30 milliárd forintba fog kerülni. Az emiatt elköltöző OSEI új helyszínéről december 16-án dönt a kormány.

2015. december 05. 11:23

A kormány döntése alapján több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új kampusza, amely 2018 szeptemberére készülhet el. Ezt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára jelentette be szombaton sajtótájékoztatón az Alkotás utcai oktatási intézmény, valamint a Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) fejlesztéséről hozott kormányhatározatot ismertetve.

Az államtitkár közölte: az új kampuszt az egyetem jelenlegi területén, az OSEI felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül majd. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora elmondta: a leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH csomópont felőli oldalán pedig egy többszintes, multifunkcionális sportcsarnok épül majd. Szabó Tünde beszélt arról is, hogy az OSEI új helyszínéről december 16-án dönt a kormány.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2015. december 05. 23:30
Ejnye fiaim, mi az hogy campus-krampusz? Ma Mikulás este, mikor a bal-lib újságírók is megkapják azt a Mikulástól, amiért a feneküket tették ki az ablakba! A többi rossz fiúhoz meg a Krampusz megy a kampuszra!
szamossy dezső
2015. december 05. 23:15
2018-ra? 2017 után? Adja az Ég!
Akitlosz
2015. december 05. 20:49
A hír igaz, csak: - nem kampuszt kapnak, hanem krampuszt - nem 2018-ra, hanem már holnap.
trust
2015. december 05. 17:47
Én csak egyet szeretnék tudni, de azt nagyon! Vajon azt lehet tudni, ki volt a kárt okozó, vagyis kivizsgálták-e, hogy ki volt a hunyó abban, hogy leégett az épület? Mert erről nem hallani. Meg arról sem, hogy valakit felelősségre vontak volna azért, hogy milliárdos kárt okozott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!