Jobbik: Orbán-idézeteket is plakátoljon ki a CÖF!

2015. október 05. 18:27

A Jobbik szerint Orbán Viktor két iszlámbarát kijelentésének is helye volna a CÖF plakátkiállításán.

2015. október 05. 18:27

A Jobbik szóvivője szerint a Civil Összefogás Fórum (CÖF) félmunkát végzett a plakátkiállításán. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn azt közölte az MTI-vel: arra szólítják fel a szervezetet, hogy egészítse ki kollekcióját két Orbán Viktor miniszterelnöktől származó idézettel.

A jobbikos politikus azt javasolja, hogy kapjon helyet a kormányfő Abdel Fattah el-Szíszivel, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökével tartott sajtótájékoztatójának egyik mondata, miszerint „Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti, amely sok százmillió embert segít hozzá, hogy az emberi élet létezésének magasabb értelméhez eljuthasson”. A másik idézet pedig egy Bild Zeitungnak adott interjúból származik, s az szerepel benne, hogy „Én személy szerint tisztelője vagyok az iszlámnak. Az iszlám filozófia nélkül a világ egy része már rég a barbarizmusnak esett volna áldozatul”.

A CÖF hétfőn nyitott köztéri kiállítást Budapesten, a tizenkét plakáton baloldali és jobbikos politikusok képe mellett az illegális bevándorlással kapcsolatban tett kijelentéseik olvashatók.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2015. október 06. 21:56
NAPI AKTUÁLIS – Félmunkát végzett a CÖF Közzététel: 2015. okt. 6. Plakátkiállítást szervezett a CÖF az illegális bevándorlókkal kapcsolatos politikusi vélemények bemutatásával. Sajtótájékoztatójukon stábunk két olyan miniszterelnöki gondolatot is ismertetett, ami nem került fel egyik plakátra sem, illetve kiegészítette Vona Gábor egyik félig feltüntetett mondatát is. A CÖF szerint a politikusok felelősségére akarták felhívni a figyelmet a „negatív” idézetekkel, azonban arra kitérő választ adtak, hogy a fideszes korrupcióról mikor nyílik kiállítás. https://www.youtube.com/watch?t=372&v=e3jTI_fJMms
august
2015. október 06. 15:33
Vicces, amikor a Jobbik akarja az MSZP-t és Gyurcsányékat megvédeni a CÖF-től. :)
zozo67
2015. október 06. 09:41
Idegesít hogy a kormány erre a hülyeségre költi a pénzem! Ha van kerítés miért utaztatjuk ezt a bandát? ilyenkor a volán is embercsempész?
berberelek
2015. október 06. 09:17
Jó lenne, ha a megélhetési civilek (CÖF!) le tudnák vetkőzni a tudatukat elhomályosító pártosságukat! Úgy talán megértenék, hogy az iszlám vallás és az Iszlám Állam két különböző kávéház. A doktorok tudatlansága akkor is kétségbeejtő, ha CÖF fedőnéven politizálnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!