Lemondásának okáról beszélt Hende

2015. szeptember 13. 12:12

A Napi.hu úgy értesült, Hende Csaba egy szombathelyi civil rendezvényen arról beszélt a hétvégén, hogy a lemondása előtti utolsó kormányülésen súlyos kritikát kapott a honvédség a kerítésépítéssel kapcsolatban, holott szerinte a katonák tisztességgel helytálltak, ezért ő vállalta a felelősséget a kifogásolt hibákért, és adta be lemondását.

2015. szeptember 13. 12:12

Hende Csaba szombaton Szombathelyen, egy civil rendezvényen beszélt lemondásának okáról – adta hírül a Napi.hu. Hende elmondta, az utolsó kormányülésen a kerítésépítéssel kapcsolatban kemény kritikát kapott a honvédség, mivel azonban meggyőződése, hogy a katonák nem hibáztak, ő vállalta a felelősséget a kifogásolt kérdésekért – ezért beadta lemondását.

A volt tárcavezető kiemelte: a honvédek kitartóan dolgoztak a határzár megépítésén augusztusban, öt hőségriadón keresztül. 

Vannak a politikában olyan helyzetek, amikor egy miniszternek le kell mondania – mondta a politikus, hozzátéve, Szombathely országgyűlési képviselőjeként büszke arra, hogy öt és fél éven keresztül honvédelmi miniszterként is szolgálhatta az országot.

Hende Csaba a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének ülése után ajánlotta fel lemondását, amit Orbán Viktor kormányfő elfogadott. A minisztérium élére Simicskó István érkezik.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2015. szeptember 14. 12:01
Hende úgy járt, mint a mesehős, akinek megparancsolta a király, hogy egy nap alatt vágja ki az erdőt, a helyét vesse be búzával, és másnap reggel vigye a belőle sütött kenyeret az asztalára. Csak Hendének nem voltak mesebeli segítői, így hát belebukott.
kuwiq
2015. szeptember 14. 08:31
Haha, nevetséges, hogy képtelenek egy kerítés felhúzását rendesen megszervezni. 1. a katona nem kerítésépítő, max akadály telepítésére van kiképezve 2. az erőforrásokat biztosítani kell, főleg a megfelelő munkaeszközöket és a kezelésükhöz értő szakembereket 3. talán jobb lett volna mérnökökre és vállalkozókra bízni, akiknek van tapasztalatuk az ilyesmiben, a plakátkampány meg az össze-vissza mozgosítás árából talán ki is jött volna, és már hetek óta kész lenne
Keresztény-konzervatív Néger
2015. szeptember 13. 18:58
Hende, a kukkerkirály! Ő volt a legjobb miniszter, megkönnyeztem, amikor lelépett!
Mindjárt
2015. szeptember 13. 18:24
Nem csinálnák túl nagy dolgot belőle. Undorodtam Hendétől. Simicskó megfelel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!