A Corvinus egyetem átszervezése miatt tiltakoztak Budapesten

2015. szeptember 07. 14:42

A Budapesti Corvinus Egyetem átszervezése ellen tiltakozó felvonulást tartottak hétfőn a fővárosban. „El akarják venni a jövőnket, a diplománkat” – mondta egy hallgató, aki szerint nem azért mentek a Corvinusra tanulni, hogy a Szent István Egyetem diplomáját szerezzék meg. A Privátbankár.hu úgy tudja, az EMMI letiltotta az egyetem sajtótájékoztatóját.

2015. szeptember 07. 14:42

A Budapesti Corvinus Egyetem átszervezése miatt tiltakozó felvonulást tartottak hétfőn a fővárosban. A tüntetők menete délben indult a budai kampusz elől, a Villányi útról. A 7-800 fős tömeg elején „Nem adjuk a Budai Campust” feliratú molinót vittek. A demonstráció résztvevői rendőri felvezetés mellett a Villányi úton, a BAH-csomópontot érintve a Budapest Kongresszusi Központ épületéhez vonultak, ahol az egyetem tanévnyitó ünnepsége kezdődött.

A kongresszusi központ bejáratánál egy hallgató arról beszélt, hogy veszélyben van az egyetemük, hiszen január elsejével a Szent István Egyetemhez akarják csatolni a Corvinus három budai karát. „El akarják venni a jövőnket, a diplománkat” – hangoztatta, megjegyezve, hogy nem azért mentek a Corvinusra tanulni, hogy a Szent István Egyetem diplomáját szerezzék meg.

Fodor Marietta, a Corvinus egyetem élelmiszertudományi karának tanára elmondta, május második felében jelentek meg hírek arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma feldarabolja a Corvinust, a „budai karokat szanaszét dobálja”. A hét és fél hektáros természetvédelmi területet, az arborétumot értékesítenék a tervek szerint. Figyelmen kívül hagyták a Corvinus szenátusának egyhangú döntését, amely a budai és pesti karok egysége mellett foglalt állást – tette hozzá Fodor, aki szerint joggal aggódnak a Corvinus brand elvesztése miatt. Kijelentette: az államtitkári javaslat nem integrációt jelent, hanem beolvasztást, megsemmisítést.

A tüntetésen emlékeztettek arra, hogy a budai kampusz hallgatói és dolgozói fóruma egyhangúlag elutasította a gödöllői Szent István Egyetembe való beolvasztást és tiltakozást hirdetett. Ennek első lépése volt a hétfői felvonulás, kedden folytatni kívánják a tiltakozást – hangzott el.

A menetről itt látható egy rövid videó.

A Privátbankár.hu azt írja, az egyetem az évnyitó előtt sajtótájékoztatót tartott volna az előző tanév eredményeiről és a jövő feladatairól, ám az egyetem nem sokkal a kezdés előtt közölte: a fórum elmarad, azt későbbi időpontban tartják meg, „az Emberi Erőforrások Misztériuma által hozott döntést követően”. A portál úgy véli, a minisztérium azért tilthatta le a sajtótájékoztatót, mert azon vélhetőleg szóba került volna az átszervezés is.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2015. szeptember 07. 16:15
ingább a Szíjjártót hallgathatták volna - hátha ...
Tintamin
2015. szeptember 07. 15:56
Mivel nincsenek termeszeti eroforrasaink, az egyetlen eselyunk az oktatas. Na ezt kurja szet most nagyon hatekonyan ez a fideszes csurhe...
adam
2015. szeptember 07. 15:55
A "megjelent hírek" meg egy ordas hamisított levélen alapultak. Ezt persze az elvtársnő nem említi.
adam
2015. szeptember 07. 15:52
Na az eddig Corvinuson belül lenézettek miatt lehet egy kicsit hisztizni. Pont ezt a lehetőséget hagynák balhülyéink?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!