Balog Zoltán az ünnepségen mondott beszédében emlékeztetett: Szent István nagyszerű reálpolitikus volt, megtalálta a magyarság számára azt az utat, amely nemcsak a fennmaradás, hanem a felemelkedés útja is volt, és megszervezte a magyar államot, úgy, hogy az ma is fennáll. Utalt Szent Istvánnak az egynyelvű és egyszokású országról írt intelmére is, hangsúlyozva: a határokat, a magyar közösséget meg kell védeni, hogy ereje megmaradjon a befogadásra, az integrálásra.
Balog szerint aki úgy jön hozzánk, hogy segítséget kér, és a magyar hatóságok – remélhetőleg tisztességes – döntéseként befogadást nyer, annak minden segítséget meg kell adni. A befogadottakra aztán úgy kell tekinteni, mint a „sajátjainkra”, különösen, ha gyermekek – fűzte hozzá.