A legnépszerűbb képzési terület – tavalyhoz hasonlóan – a műszaki volt, erre a felvételizők 16 százaléka jelentkezett. Gazdaságtudományi képzésre 15, pedagógusira 12, orvos és egészségtudományi képzésre 9, informatikai képzésekre 8 százalékos volt a jelentkezési arány.
A legnépszerűbb szak a gazdálkodás és menedzsment volt, míg második helyre az óvodapedagógus képzés jött fel, harmadik a gépészmérnök szak. Utánuk a mérnökinformatikus és jogász szakok következtek. Emelkedett az osztatlan tanárképzésre jelentkezők száma: míg 2013-ban 2607-en, tavaly 3537-en, idén 3963-an adtak be kérelmet.
A legkedveltebb intézmény ebben az évben is az ELTE volt – ide több mint 22 ezren jelentkeztek –, a második helyen, csaknem 15 ezer felvételizővel, a Szegedi Tudományegyetem végzett.
A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóváhagyásával, egyebek mellett a felvételizők számának, az intézmények kapacitásának, valamint a jelentkezők eredményeinek figyelembevételével határozzák meg.
A besorolási döntést, amely tartalmazza, hogy kit hova vettek fel, az e-felvételi szolgáltatásból tölthetik le a jelentkezők. Amint a határozat elérhetővé válik, az Oktatási Hivatal e-mailben értesíti a felvételizőket, legkésőbb augusztus 5-éig. Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, még csütörtök este SMS-értesítést is kapnak az eredményekről.