Ujhelyi szerint a mintegy nyolcszáz kongresszusi küldött egy belső vitát kezdhet el erről a kérdésről. A szocialista politikus azt mondta, nem hagyhatják, hogy Magyarország kimaradjon az egységesülő Európából. „Magyarország nem lehet Európa ellenzékében” – fogalmazott. Ha Németország és Franciaország komolyan gondolja a leírtakat, akkor ki kell nyitnia azoknak is a kaput, akik fejlettségben gyengébbek, de csatlakozni akarnak a szorosabb integrációhoz – tette hozzá.
A terítékre kerülő szakpolitikai témák közül a fiatalok munkanélküliségét emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy Európában 5,5 millió 25 év alatti fiatal munkanélküli. Az EP-képviselő szerint eddig igen gyenge megoldások születtek a probléma kezelésére, ezért az európai baloldal szeretne határozottabb lépéseket elérni az Európai Bizottságtól ebben a kérdésben.
A kongresszuson felmerülő magyar belpolitikai témákat firtató kérdésre Ujhelyi István úgy válaszolt, az önmagában belpolitikai jelentőségű, hogy Magyarországon rendezik a kongresszust. Utalt arra, hogy a konferencia egy nappal azután az EP-szavazás után indul, amelyen a Magyarországgal kapcsolatos határozatról döntenek.