Kitálal egy Putyin-propagandista troll

2015. június 02. 11:24

Felkapta a nyugati sajtó Ljudmilla Szavcsukot, egy orosz nőt, aki állítása szerint Putyin-propagandista internetes kommentelőként és trollként alkalmaztak. Szavcsuk a német Spiegelnek azt mondta: szándékosan, újságíróként vette fel a munkát, hogy belásson a kulisszák mögé.

2015. június 02. 11:24

Ljudmilla Szavcsuk, egy 34 éves, kétgyermekes orosz nő azzal állt a nemzetközi nyilvánosság elé, hogy „internetes trollként” dolgozott Szentpéterváron – írja az Inforádió honlapja. Szavcsuk elmondása szerint decemberben vették fel őt és két hónapig folytatta ezt a munkát. Arról beszélt: Putyin-párti propagandát kellett tolnia különböző internetes felületeken, fórumokban. A kötelező mondandó lényege az volt, hogy Putyin nagyszerű, az ukránok fasiszták, Európa pedig rothad. Minden reggel megkapták a napi feladatot és témalistát, amiket kommentelni kellett.

Tizenkét órás műszakokban, többfajta nicket és személyiséget (háziasszony, diák, sportoló) felvéve dolgozott, ezért havi 800 eurónyi fizetést kapott.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron

Szavcsuk a Spiegelnek azt nyilatkozta: szándékosan, újságíróként vette fel ezt a munkát, hogy fényt derítsen a putyinista kommentgyárak titkaira. Most pereskedne az őt alkalmazó céggel, hogy kiderüljön, mi ennek az egésznek a háttere. Szavcsuk munkája során orosz és ukrán fórumozásokkal találkozott, de hallott angol és német nyelvű kommentgyártásról is. Szerinte főleg egyetemisták végzik ezt a feladatot, akik meglátása szerint egyébként teljesen érdektelenek a munkájuk kapcsán, csak írják, amit kell.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2016. június 11. 02:51
Mindenki mindenkit figyel, ezt régóta tudjuk. :-) Szerencsére mi Mandi kommentelők vagyunk elég befolyásosak ahhoz hogy a világ nagyhatalmai árgus szemmel kövessék, hogyan határozunk egy-egy világpolitikai ügyben, és aszerint igazítják a kommunikációs gépezetüket. Viccet félretéve, viszont tényleg egyre gyakrabban van olyan érzésem hogy a kormányzati politika think tankjai a mandi bugyraiban megfogalmazott helyzetértékelések és cselekvési javaslatok mentén alakítják a kormányzati munka és kommunikáció megoldásait. Ehh, Árpi hol is a számlatömböm...? :-D
Válasz erre
5
0
Horst_Tappert
2015. szeptember 22. 13:32
Na, akkor már érthető a motivációja a mi ballib trolljainknak is...
Válasz erre
12
3
dick52
2015. június 10. 21:13
Ami azt illeti Europa tenyleg rothad. Viszont ez a no, hazudik, illetve megfizettek.
Válasz erre
4
1
ördöngös pepecselés
2015. június 10. 21:13
nagy terminátor lehet ez a lúdmilla ahogy a diktatúrára fittyet hányva el sem menekül a JFKra mint ahogy az a Snowden nevű demokrata tette annakidején a másik csapatból.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!