„Egyelőre ettől a csapdától nem a félelem rettent, hanem a keresztény kulturális beágyazódás, az élet tisztelete játszik döntő szerepet. De meddig? Hiszen, ha a jog játssza a kizárólagos szerepet a társadalmi igazságosság kérdésében és nem az abszolútumhoz viszonyító erkölcs, akkor előbb-utóbb elfogy a társadalomból az a morális tartalék, ami visszarettentene a jogok következményei révén. Ezt látjuk a nyers erőszak egyre fiatalabb korosztályok közötti megjelenésében a nyugati kultúrában. De ha kilépünk szűkebb világunkból, a helyzet tragikusabb, amikor önjelölt igazságtevők – a közel-keleti tréségben - vélt igazságeszményeik nevében az övéktől eltérő létmódot is az élet kioltásával fenyegetik.
Az élet és halálhoz való viszony kulturális meghatározottság, ugyanakkor több ennél. Ember nem adhat életet és el sem vehet. De van-e joga megvédeni az életét? Van-e joga az államnak, mint szervezett közösségnek megvédeni állampolgárai életét? Akár úgy is, hogy elébe megy az élet kioltásának vállalásával egy nagyobb tragédiának? Vagy utána megy egy emberhez nem méltó létmódnak, amely a közösségi együttélés szabályait méltatlan módon megsértette.
Egyelőre az európai jogalkotás csapdában vergődik. Merthogy az igazság-igazságtalanság kérdését a bűn, mint abszolút norma, ha tetszik: negatív norma fogalmi rendszere nélkül akarja megoldani. Transzcendens igazság-igény nélkül magára marad(t) a jog. Nem eszköz, hanem maga a cél.
Innen nézve nem nehéz megjósolni, hogy a halálbüntetés kérdése időről-időre visszatérő téma lesz a nyugati közgondolkodásban.”