A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Orbán Viktor Oroszország előretolt bástyájává alakítja Magyarországot. Jávor Benedek kedd esti sajtótájékoztatóján Vlagyimir Putyin budapesti látogatására, illetve az orosz elnök és a magyar miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva úgy fogalmazott: a sajtótájékoztató után egyetlen kérdés maradt nyitva, „mit is csinált Vlagyimir Putyin Magyarországon”. Az EP-képviselő szerint a bejelentett megállapodásokat részben helyettes államtitkári szinten szokták megkötni, a hosszú távú gázszerződésben bennmaradt gáz lehívásáról szóló megállapodások pedig már korábban megszülettek, ezért emiatt sem volt szükség a találkozóra. Jávor Benedek kitért arra is: délután a Fiumei úti temetőben „az ellenforradalmi emlékmű” megkoszorúzásával elárulták Magyarország múltját, este pedig elárulták Magyarország jövőjét. A sajtótájékoztatón világossá vált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Oroszország előretolt bástyájává alakítja Magyarországot, az orosz érdekek határozott képviseletét vállalja az EU-n belül – jelentette ki. Az ellenzéki politikus szomorú történelmi pillanatnak nevezte, hogy a magyar miniszterelnök letette a voksot „egy birodalmi hangot megütő, agresszív külpolitikát valló” Oroszország mellett. „Ennek az Oroszországnak lettünk a legvidámabb barakkja” – mondta Jávor Benedek.
A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök kedden elárulta Európát, az európai közösséget és Magyarországot. Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke, EP-képviselő szerint a magyar kormány „gyáván elmismásolta” azt a tényt, hogy az orosz-ukrán konfliktusban Oroszország az agresszor. Azt is Vlagyimir Putyinnak kellett „kiböknie”, hogy a paksi szerződésről is tárgyaltak, és hosszú évtizedekre „lényegében gyarmattá tették Magyarországot” azzal, hogy eladósították az egész országot – jelentette ki Niedermüller Péter. Amikor Orbán Viktor eurázsiai összefogásról beszélt, akkor tulajdonképpen az EU politikájával fordult szemben – vélekedett. A miniszterelnök arra vállalkozott, hogy olyasmit képvisel Brüsszelben, amelyet az EU egésze elutasít – tette hozzá, megjegyezve: Magyarország már így is „pária” az európai közösségen belül. Végül felhívta a figyelmet: Orbán Viktor egyfelől megengedte, hogy az orosz elnök megkoszorúzza az 1956-os forradalom ellen harcoló orosz katonák emlékművét, másfelől pedig a rezsicsökkentést összekapcsolta "a biztonságos orosz gáz illúziójával".
A Magyar Liberális Párt szerint a keddi, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közötti budapesti találkozó arra volt jó, hogy az orosz elnök megalázza a magyar miniszterelnököt és Magyarországot – Fodor Gábor erről keddi, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. A pártelnök megdöbbentőnek nevezte, hogy az orosz elnök azon a Hősök terén koszorúzott, ahol egy még „egészen másik” Orbán Viktor 1989-ben a szovjet csapatok kivonását követelte. Hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin ezután a Fiumei úti sírkertben egy olyan parcellánál koszorúzott, ahol a kiírás szerint „az ellenforradalmárokkal szembeni harcban elesett orosz katonák sírját találjuk”. A független képviselő úgy fogalmazott: ez egy olyan megalázó gesztus Magyarország és a miniszterelnök felé, ami „önmagában elképesztő”, ugyanis a magyar demokrácia kiindulópontja az 1956-os forradalom. Fodor Gábor megdöbbentőnek nevezte a két politikus találkozójának tartalmát is. Véleménye szerint világos volt, hogy Vlagyimir Putyin „egyfajta vazallusként tekint Orbán Viktorra és Magyarországra”. A találkozó önmagában szégyenteljes volt és világossá tette, hogy a magyar miniszterelnöknek „Moszkvából diktálnak” – jelentette ki. A pártelnök egyúttal kijelentette, Magyarországnak az ad biztonságot, ha Oroszországtól független útvonalon jut gázhoz. Megjegyezte azt is, Orbán Viktornak fel kellett volna vetnie, hogy megpróbál közvetíteni az ukrajnai konfliktus rendezésében.