Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Sporttörténelmi tettet hajtott végre vasárnap Knoch Viktor azzal, hogy 500 méteren első lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók törökországi világkupaversenyén, Erzurumban. Ő a sportág első magyar világkupa-győztese.
Knoch Viktor első lett ötszáz méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók törökországi világkupaversenyén, Erzurumban. Ezzel sporttörténelmet írt: a 25 éves versenyző a sportág első magyar világkupa-győztese, egyben pályafutása első egyéni vk-érmét nyerte.
Knoch a negyed- és az elődöntőben, illetve a fináléban is legyőzte a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelint.
A döntőben a második helyen a kínai Vu Ta-csing végzett, Hamelin lett a harmadik. „Nagyon boldog vagyok, nem számítottam ilyen eredményre. Fáradtnak is éreztem magam a németországi világkupa után, ráadásul a selejtezőből nem sikerült túl jó idővel továbbjutnom, ezért úgy számítottam, hogy a negyeddöntő akár végállomás is lehet a számomra” – mondta az MTI-nek Knoch Viktor.