Választás 2026Választás 2026

Molnár: Orbán elvesztette a realitásérzékét

2014. december 05. 13:47

A DK politikusa szerint nem McCaint vagy Goodfriendet kell támadni, hanem meg kell nézni, hogy mennyi igazság van a mondataikban és meghajolni az érvek súlya előtt.

2014. december 05. 13:47

 A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a kormány egy újabb bankra vetett szemet – reagált a Budapest Bank megvásárlásáról szóló hírre a párt ügyvezető alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Molnár Csaba úgy fogalmazott: az állam az adófizetők pénzéből vásárolja meg a pénzintézetet, amihez az adófizetők pénzéből nyújt hitelt és vállal kezességet. Hangsúlyozta, mindezt úgy teszik, hogy nem tudják, mennyibe fog kerülni a pénzintézet, hiszen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elismerte, hogy még át sem világították a bankot. A DK véleménye szerint ez akár a korrupció vagy a hűtlen kezelés gyanúját is felvetheti – jelentette ki.

Arra az érvre, amely szerint nemzeti érdek, hogy a bankrendszer többsége magyar tulajdonba kerüljön Molnár Csaba azt mondta, az európai tapasztalat ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. Példaként említve a jelentős állami tulajdonú bankrendszerrel rendelkező Szlovéniát, Fehéroroszországot és Törökországot, amelyekben nagy állami bankmentő csomagokra volt szükség. Hozzátette, hogy azokban az országokban, mint Írország, Ciprus vagy Izland volt a legmélyebb a válság, ahol többségében hazai tulajdonban voltak a pénzintézetek, ugyanis nem léteztek olyan külföldi anyabankok, amelyek finanszírozni tudták volna a veszteségeket. Az EP-képviselő szerint a miniszter már most elismerte, hogy végső soron a Budapest Bankot is privatizálni szeretnék. Úgy néz ki, hogy még mindig van olyan fideszes, aki nem kapott eleget a közvagyonból – fogalmazott.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

Kovács Zoltán kormányszóvivő és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön rendkívüli tájékoztatón a Parlamentben jelentette be, hogy az állam megveszi a Budapest Bankot, az erről szóló előszerződést a magyar kormány csütörtökön írta alá a tulajdonos GE-vel. Csütörtökön a Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amelyik szerint a vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz. A társaságnak az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nyújt hitelt, a hitelnyújtásra és a garanciavállalásra az államot terhelő visszavonhatatlan készfizető kezesi felelősség mellett kerül sor.

Molnár: Orbán elvesztette a realitásérzékét

Molnár Csaba Orbán Viktor miniszterelnöknek a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában elhangzott szavaira is reagált, amelynek során a kormányfő szélsőségesnek nevezte John McCain amerikai republikánus szenátor kijelentéseit és arról beszélt, hogy Magyarország nemzeti függetlensége áll támadás alatt. Szavai szerint a kormányfő „realitásérzékét, valóságérzékelését teljesen elveszítve” nyugati szövetségeseinket kezdi hazug felforgatónak bélyegezni. A politikus azt mondta, a miniszterelnök elővette azt a fideszes receptet, hogy amikor baj van, akkor nem a vádak tartalmával vagy a korrupció mértékével foglalkoznak, hanem azonnal átmennek támadásba.

A kormányfőnek igaza van, amikor arról beszél, hogy Magyarország nemzeti függetlensége áll támadás alatt, mert a „haverjai, cimborái, a fideszes politikusok megtámadták Magyarországot” – folytatta. Orbán Viktor volt az, aki „ész és értelem nélkül odadobta Magyarországot Oroszországnak” és Vlagyimir Putyin még annyira sem volt hálás ezért, hogy előre szólt volna a Déli Áramlat leállításáról – mondta. Molnár Csaba szerint igazi szégyen, hogy az orosz elnök még „csatlósként sem becsüli meg” Orbán Viktort.

Az pedig, hogy a kormányfő André Goodfriend ellenni perre biztatja az adóhatóságot vezető Vida Ildikót,  megint az ész nélküli támadás politikája – közölte. Nem perelni kell, hanem független hatósággal ki kellene vizsgáltatni a Vida Ildikót és a NAV vezetését érő vádakat - jelentette ki. Végül úgy összegzett: nem McCaint vagy Goodfriendet kell támadni, hanem meg kell nézni, hogy mennyi igazság van a mondataikban és meghajolni az érvek súlya előtt – szólította fel a kormányfőt.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. december 06. 00:24
Sajnos Orbán személyiségét maga alá gyűrte a hatalom. Előfordul a gyenge emberekkel. A baj, hogy az ország szívja meg, hogy párhuzamos valóságot teremtett ez a frusztrált szerencsétlen a személyikultusz építése küzben.
Válasz erre
0
9
illesl
2014. december 06. 00:00
Szerintem megrontotta Obamát, most ott is internetadót akarnak szedni. Orbán Putyinnal és Ficóval egy ágyban hál, hisz Szlovákia 2029-ig szerződést kötött orosz olaj vásárlására. Csak azt nem értem, hogy sikerült Finnországot is arra rábeszélnie, hogy oroszokkal bővítse atomerőművét. Nem az lehetett az agyonhallgatott ukrajnai atomerőmű baleset hátterében, hogy amerikai fűtőannyaggal buherálták meg az ukrajnai erőművet. Még azt sem mondom, játszadozzatok, mert megint jód terhelést kapunk, mint csernobilkor. Most vajon a balmédia miért hallgat, miért nem követeli a nyilvánosságot. Nem lenne jogunk megtudni, mit történt az atomerőműben? Ehhez képest Mihail Szergejevics Gorbacsov szovjetuniójának tájékoztatói a pluralista sajtó minden elemét magukon viselik, most viszont Brezsnyev, vagy Andropov is büszke lehetne a hírzárlatra....
Válasz erre
1
2
kuwiq
2014. december 05. 17:35
bocs, de ki támadja mccaint, vagy akár a jóbarátot? mccain tett egy védhetetlen kijelentést, aminek semmi igazságalapja nincs - a kormányfő azt mondta erre, hogy az őt minősíti, pont a jóbarát ügynök meg azt állította, hogy vida ildikó bűncselekményt követett el - jogállamban ezt tudni kell bizonyítani, most kap hozzá alkalmat, ti is nagyon örülnétek, ha igaza lenne - hacsak azért nem vinnyogtok már most, mert tudjátok, hogy csak blöff volt az egész, hiszen ti adtátok az "anyagot"
Válasz erre
5
0
Viz Elek
2014. december 05. 16:14
Nem csípem ezt a faszít,és általában a dk-t sem,de most igazat adok nekik! Ettől pedig végtelenül szomorú lettem, mert soha nem hittem volna,hogy ez megtörténik!
Válasz erre
0
7
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!