Jogerősen is felmentették Hernádit

2014. december 03. 12:32

Lényegében helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla az első fokú döntést, amelyben felmentették Hernádi Zsolt MOL-vezért a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények vádja alól.

2014. december 03. 12:32

Apróbb módosításokkal, de jogerősen helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a szerdai tárgyaláson.

Hernádi Zsolt ellen a Mol egyik részvényese – aki korábban a cég vezető jogtanácsosa volt –, terjesztett elő pótmagánvádat azt állítva, hogy az olajtársaság részvényeinek értéke azért csökkent jelentősen, mert a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA olajipari vállalat irányítási jogához.

A Fővárosi Törvényszék idén májusban megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság határozatának formáját végzésre helyesbítette, valamint mellőzte a vagyon elleni bűncselekmények alól felmentő ítéleti rendelkezéseket - mondta el a bíró a szerdai tárgyaláson.

A horvát gazdasági miniszter az ítéletre ironikusan úgy reagált, hogy „nagyon meglepte” a felmentés. Ivan Vrdoljak hozzátette: most az INA-ról szóló, Mollal folytatott tárgyalásokra koncentrál.

Hernádi ellen ugyanakkor Horvátországban is folyik eljárás, a horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat a Mol elnök-vezérigazgatója ellen. Hernádit azzal vádolják, hogy tízmillió euró vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen az INA horvát olajtársaság irányításában.

A Vecernji List című napilap azt írta: Hernádi ügyvédei szerint a magyar felmentő ítélettel akár arra is kényszeríthetik Horvátországot, hogy vessék el az üzletemberrel szembeni ottani vádakat, arra a törvényi alaptételre hivatkozva, hogy egy személy nem állhat bíróság elé kétszer ugyanazért az ügyért. Azt a spekulációt viszont elvetették, hogy a magyar tárgyalás megrendezett volt, és éppen annak érdekében folytatták le, hogy Horvátországban már ne lehessen tárgyalni ugyanezt az ügyet.

Hernádi Zsolt zágrábi előzetes meghallgatását november végén elhalasztották, miután az USKOK új bizonyítékokat nyújtott be. A meghallgatás újabb időpontját december 8-ra tűzték ki.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
indiáner
2014. december 04. 02:12
Remélem, ezek fölöttem többségében bérhozzászólók, mert ha nem, akkor nagy baj van. Valahol az általános iskolai alapoknál.
Tintamin
2014. december 03. 21:08
Na, a főtolvaj ügyesen kijátszotta Viktor és a magyar igazságszolgáltatás segedelmével a börtönt. Sajnálom, de azért bízom benne, hogy megtalálja majd ezt a csóró köcsögöt is az igazság. Még várni kell...
ciseaux
2014. december 03. 14:19
ps.: Talán a horvátok most ott tartanak az INA-jukkal, mint mi a Malévünkkel? Kinek támadt az a remek ötlete, hogy a Malév ZRT-ből ilyen-olyan tulajdonosi szerkezetet és oroszzsidó maffia pénzmosodát csunáljon, miközben minden pénzkereső szektort eladtak, ill. befagyasztottak? Ja, és kik voltak akkor a MALÉV igazgtói, felügyelőbizottsági tagjai? Jut eszembe, hol a Malév privatizáció ára? De, hamár Malév, miért nem Ferihegy? Nekünk mennyi pénzünkbe került kiépíteni a Ferihegy 2-t, hogy azt is kiprivatizálva, valami multináci működtesse, mert a magyar állam még egy "Lisz Frenc"-repülőteret sem képes működtetni?
ciseaux
2014. december 03. 14:12
T. Bal-szektorosok! Tegyék föl maguknak azt az egyszerű kérdést, miért volt szüksége a horvát államnak (kiknek támdt ez a zseniális ötlete?), hogy eladja a "piacon" a horvát 100 %-ban állami olajcég fölötti "ellenőrzés"-re jogot adó részvényeit? Ha valakinek nem tetszik a szabad-liberó-piaci élet, NE TŐZSDÉZZEN! A MOL 24 %-ban magyar állami tuljadon. Illene utána nézniük, mit művel a további +75 %! Hernádi ugyanis annak a részvénytáraságnak a felügyelőbizottsága nélkül egy gyufaszálat sem tehetett keresztbe!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!