A kormányfő kiemelte, hogy a Siemens lassan másfél évszázada „hű szövetségese” Magyarországnak, a cégnek köszönhető például az első budapesti villamosok megjelenése 1887-ben, valamint az, hogy 1893-ban megépült Magyarországon az első áramfejlesztő erőmű, 1925-ben pedig az első rádióállomás. Orbán Viktor szerint a központ átadásával a Siemens a magyar szakképzés becsületének helyreállításában vállal kiemelkedő szerepet. Kifejtette, hogy a Siemensnél természetesen kapcsolódik össze a munka, a szakképzés és a kultúra, és ennek jegyében Németországban 120 éve alkalmazzák a duális képzést. Németországban egy, a józan észre alapozott filozófiából vezették le, hogy milyen legyen az oktatási rendszer: olyan, amelyben elválaszthatatlan egymástól az elméleti és a gyakorlati tudás. Ez egy gyermek számára még természetes, elég csak például arra gondolni, ahogyan egy gyermek felépít egy rajz alapján egy lego-házat – fejtette ki Orbán Viktor.
A kormányfő szerint ugyanakkor Magyarországon „az elhibázott iskolarendszer” hatására tolódott el a hangsúly az elmélet irányába. „Féloldalas társadalomhoz vezet, ahol egyre többen képviselik az elméletet, mint a gyakorlatot” – fogalmazott a miniszterelnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a munkanélküliség 7,5 százalék, de betöltetlen állások ezreire nincs felvehető szakember. Ennek a „hibának” a kijavításán már dolgozik a kormány – mondta Orbán Viktor, aki szerint a szakképzés becsületének helyreállítása jelenthet megoldást. A duális képzést könnyebb bevezetni, de nehezebb kérdés, hogy „mit kezdjünk az elmúlt évtizedek gondolkodásmódjával”, az igazi kérdés, mikor fogják a szülők belátni, hogy a munkaerőpiacon egy jó szakma akár többet is érhet mint az érettségi vagy a diploma. „Az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége” – fogalmazott a miniszterelnök.
Ahhoz, hogy Magyarország „végleg és visszacsinálhatatlanul” munkába álljon, és teljes foglalkoztatottság legyen, a „magyar gyerekeknek a megfelelő iskolapadba kell ülniük” – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök kifejtette: a rendszerváltás után, amikor sorra alakultak az egyetemek, egyre kevesebb szülő akarta, hogy gyermekéből szakmunkás legyen. Orbán Viktor hangsúlyozta: „mi azt reméljük, azt hisszük, hogy Magyarországon egy olyan korszak vette kezdetét, amelyben minden fiatal, aki szakmát tanul, jó eséllyel munkát is talál, méghozzá olyan munkát, amiből nemcsak megélni tud, hanem családot is alapíthat”.