A kormány ezért egy öt pontból álló akcióprogramot indít. Ennek első eleme a családi adókedvezmény rendszerének megőrzése, amellyel kapcsolatban Novák Katalin hangsúlyozta: tulajdonképpen nem kedvezményt adnak, hanem megtartják a családoknál azt a pénzt, ami jár és amit a gyermekek gondozására fordíthatnak. Az államtitkár elmondta: a kétgyermekesek családi adókedvezményét a jelenlegi gyermekenkénti 10 ezer forintról 2019-re 20 ezer forintra növelik, ez 55-60 milliárd forint többletet jelent a családoknak.
Új intézkedés az első házasok adókedvezménye: 2015-től a házasságot kötők első gyermekük születéséig, de legfeljebb két évig havi ötezer forint adókedvezményben részesülhetnek. Azaz egy év alatt 60 ezer, két év alatt, tehát a maximális időtartamra 120 ezer forint többletjövedelemhez juthatnak a friss házasok. A kormány erre 1,6 milliárd forintot irányzott elő, és a becslések szerint az intézkedés 30 ezer házaspárt érint.
A lakhatási körülmények javítása érdekében az egygyermekes családok részére is igénybe vehető lesz a „szocpol”, és nemcsak új, de használt lakás vásárlására és meglévő lakás bővítésére is igénybe lehet venni a családi otthonteremtési kedvezményt. A támogatás maximális összege – a vállalt gyermekek számától és az igényelt lakástól függően – 3 millió 250 ezer forint lehet.