Assheuer úgy vélte, a magyar kormány tevékenységét nem lehet egyszerűen „magyar különútként” és egy olyan, „visszamaradott osztály utolsó megmozdulásaként” felfogni, amelynek „napjai meg vannak számlálva”, mert Navracsics valójában egy „veszélyes, és a jövőbe mutató kísérletre vállalkozott” miniszterként.
A magyar kormány az összezavarodott, mélyen elbizonytalanodott társadalomnak kulturális értelemben „tekintélyelvű” választ kínál, azzal érvel, hogy „a nemzeti kultúra” lehet a gyógyír a „piac rombolására”, és a „magyar értékek” adhatják az összetartó erőt a „modernitás káoszában, amelyben a pénz az úr”. Mindez azonban azt is jelenti, hogy elkezdődik az „uszítás a liberális szellemek ellen” – hangsúlyozta a Die Zeit szerzője, megjegyezve: „rejtélyes”, hogy mi indíthatta Jean-Claude Junckert arra, hogy éppen Navracsicsra, „a konzervatív forradalom frontemberére” bízza az oktatást és a polgári jogok ügyét.