Válasz: Az LMP kizárja a Gyurcsányékkal lepaktált Ménkű Ottót

2014. szeptember 17. 16:02

Bár Jászberényben bejelentették, hogy az önkormányzati választáson közösen indul a DK, az Együtt és az LMP, Schiffer Andrásék máris döntöttek a Gyurcsány-párttal lepaktált emberük, Ménkű Ottó kizárásáról – írja a Válasz.hu.

2014. szeptember 17. 16:02

Jászberényben a helyi politikusok augusztusban bejelentették, közösen indul az önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM és az LMP. A koalíció hivatalos neve DK–Együtt lett, ám a kompenzációs lista harmadik helyén így is ott található Ménkű Ottó, a parlamenti választások LMP-s indulójának neve – írja a Válasz.hu

 
A portál megkereste Schiffer Andrást, hogy a mind Orbánt, mind Gyurcsányt elutasító párt tényleg együtt indul-e helyben a DK-val.  A párt társelnöke leszögezte, szó sincs erről, Ménkű Ottó nem az ő jelöltjük, a politikus saját szakállára kötött alkut a másik két baloldali alakulattal. A LMP Jász-Nagykun-Szolnok megyei koordinátora, Pető Ernő pedig azt közölte a lappal, hogy „már meg is indult Ménkű kizárása a pártból”.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. szeptember 17. 21:44
Böszme ménkű csapott ottóba!
cutcopy
2014. szeptember 17. 21:39
Mi az Schiffer becsapott a Ménkű..?
kurbitalis
2014. szeptember 17. 21:06
Nem ondhatja, hogy Ménkű nagy szerencséje van. :-D De félre a tréfát. Ezek adják-veszik az embereiket. Egy szavukat sem hiszem. Az LMP küldte az embereit az MSZP-be és a norvég alapba is. :-)) 25 év komoly tapasztala. ;)
realista
2014. szeptember 17. 20:54
Csalánba nem üt a Ménkű!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!