Wetzel: 2018-ra egymillióan szerezhetnek magyar állampolgárságot

2014. augusztus 26. 14:39

Kormányzati prioritás, hogy 2018-ra egymillióan szerezhessék meg a magyar állampolgárságot és élhessenek az ezzel együtt járó joggal - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden Szentendrén, a 26. Kárpát-medencei főiskolás táborban.

2014. augusztus 26. 14:39

Wetzel Tamás a Rákóczi Szövetség által szervezett, 110 külhoni hallgató részvételével zajló nyári táborban tartott előadásán kiemelte, hogy továbbra is töretlen az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt. Hozzátette: eddig több mint 70 országból érkezett mintegy 660 ezer kérelem, és eddig egyszerűsített honosítással 600 ezren szereztek állampolgárságot. A helyettes államtitkár felidézte: az egyszerűsített honosítást 2010-ben tette lehetővé az Országgyűlés, megszüntetve a korábbi bürokratikus akadályokat, s azóta bebizonyosodott, hogy ez sikertörténetté vált. Emlékeztetett rá: 2010 előtt évente ötezren kérelmezték az állampolgárságot, 2011-ben viszont a számuk már 200 ezerre ugrott.

Az elmúlt négy évet értékelve Wetzel Tamás kijelentette, hogy számos jó program és kezdeményezés indult el, és egyebek mellett a Bethlen Gábor Alap létrehozását említette. Kitért arra is, hogy a határon túli támogatáspolitikában jelentős összegek forognak az utóbbi időszakban, egy közelmúltbeli felmérés szerint mintegy 20,5 milliárd forintot fordít a kormányzat a határon túli célokra minisztériumokon, állami vállalatokon keresztül. Wetzel Tamás a feladatok között említette a folyamatos kapcsolattartást is a regionális magyar érdek-képviseleti szervezetekkel. Konszenzusteremtő, a helyi magyarság legitim képviselőit meghallgató politikára van szükség - mondta.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2014. augusztus 27. 00:15
Hál'istennek!
=nessuno=
2014. augusztus 27. 00:07
Drágán próbáljátok megvenni a határontúliakat...Már minden osztrák megkapta, aki a zsebszerződéseit akarta legalizálni, így törvényesen megvehették a Nyugat-Dunántúlt. Idióták.
Peter8811
2014. augusztus 26. 22:58
Milyen megszállást? Most voltatok kinn a Szabadságtéren, hogy nem volt semmi megszállás.
Öreg
2014. augusztus 26. 16:04
T.Mandiner! Az itt megszólalók között miért kell megtűrni az előemberi címet ki nem érdemelt minősíthetetlen hangnemet használó egyedeket? Véleménye mindenkinek olyan, amilyen, de ez nem jogosítja fel arra, hogy ocsmánykodjanak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!