A szabad Európa perspektíváiról Szájer József EP-képviselő, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese, Hendrik Hansen, a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem rektorhelyettese, Arnold Vaatz, a Bundestag CDU/CSU frakciójának helyettes vezetője és Nógrádi György, a Budapesti Corvinus Egyetem Védelem- és Biztonságpolitikai Kutatóközpontjának vezetője beszél.
Másnap rendezik a Konrad Adenauer Alapítvány és a Polgári Magyarországért Alapítvány Kapu Európába című konferenciáját. A tanácskozás felszólalói között lesz Karlheinz Kopf, az osztrák törvényhozás második elnöke, Johannes Singhammer, a Bundestag alelnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Christine Lieberknecht, Türingia miniszterelnöke és Szájer József.
Szintén kedden kezdődik az estig tartó családi nap Sopronpusztán, a Páneurópai Piknik Emlékparkban, ahol a 25 évvel ezelőtti események szereplői elevenítik fel emlékeiket, és a délutáni másfél órás beszélgetésen vesz részt Orbán Viktor miniszterelnök is. Az 1989 – a csodák éve című eseményen Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélget a kormányfővel.