Kikéri a felsőoktatási kancellári pályázatokat az LMP

2014. augusztus 13. 13:30

A párt Orbán Viktor elszólása miatt kíváncsi a pályázatokra: arra, hogy mik a kiválasztás szempontjai, honnan jönnek a kancellárok és milyen programot hirdettek meg.

2014. augusztus 13. 13:30

Az LMP továbbra is elutasítja és aggályosnak tartja a felsőoktatási kancellári rendszert, ezért kikéri a kancellári pályázatok anyagait. Ikotity István országgyűlési képviselő és Pető Ernő, az LMP felsőoktatási szakszóvivője szerdán közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írták: bár a pályázatokat keddig lehetett benyújtani, Orbán Viktor miniszterelnök már hetekkel ezelőtt kijelentette, tudja kiket fog kancellárnak kinevezni. 

Emlékeztettek: megpróbálták szembesíteni a kormányfőt „ezzel a képtelen helyzettel”, Orbán Viktor azonban nem válaszolt, helyette az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára „kezdett kínos magyarázkodásba” – írták.

Az LMP szerint félő, hogy „az egész eljárás egy nagy átverés”. A politikusok ezért tudni akarják, mik a kiválasztás szempontjai, honnan jönnek a kancellárok, milyen programot hirdettek meg pályázati anyagaikban. Szerintük az egyetemeknek és főiskoláknak „a drasztikus elvonások” visszapótlására, a felsőoktatás szereplői által közösen kialakított stratégiára, és a hosszú távú tervezés lehetőségére van szükségük.

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. augusztus 13. 17:13
Ez az átkozott diktatúra ne lenne!
Ouroboros
2014. augusztus 13. 16:11
Gekkó nem azért tudta előre a nyertes kancellárokat, mert ő választja ki őket, hanem azért, mert ő a Kwisatz Haderach. Mindig az egyszerűbb magyarázat a legjobb.
paraklétosz
2014. augusztus 13. 16:10
Gondolom megvásárolják az eladó BKV buszgarázst, mert annyi mindent kikértek már és csak megtartják, mint valami hadi-harácsot.
kjkj945
2014. augusztus 13. 15:33
Az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatát mikor kéri ki?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!