Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Vajon természetes jelenségről van szó, vagy tudatosan alakított narratíváról?

Vadai Ágnes szerint Lázár János már érit az őszödi beszéd igazságát, dehogy más is értse, ennek érdekében a teljes beszédet tartalmazó CD-t eljuttatják Orbán Viktornak is.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Lázár János is érti Gyurcsány Ferenc volt kormányfő őszödi beszédének igazságát. Vadai Ágnes, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője erről pénteken beszélt újságíróknak a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a mezőgazdasági bizottság egy korábbi ülésén tett kijelentésére hivatkozva.
A korábban az ATV által nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint Lázár János azt mondta, „ennyi év távlatából, némi higgadtsággal kezelve a helyzetet” Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből sok mindent figyelmébe lehetne ajánlani a mindenkori kormánynak.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, remélik, hogy hamarosan a jobboldalon is egyre többen belátják „őszöd igazságát”. Kiemelte, ennek érdekében CD-n eljuttatják Orbán Viktor miniszterelnökhöz a beszéd teljes hanganyagát.