Az MSZP nem megy el az ülésre
Közben a kormánypártok kezdeményezte a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, amelyen azonban az MSZP nem képviselteti magát, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy kinevezése után, utólag hallgatják meg a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatóját. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke és egyetlen szocialista tagja hétfőn közleményben tudatta, hogy nem vesz részt a kormánypárti képviselők által kezdeményezett délutáni ülésen. Véleménye szerint a kormánypárti képviselők és a kinevezők felelőssége dönteni, hogy az új főigazgató beiktatása bizottsági előzetes meghallgatás nélkül törvényesnek tekinthető-e.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke közölte, a bizottsági üléstől függetlenül tisztázni kell azt is, miként történhetett meg a személycsere a törvényben előírt előzetes meghallgatás nélkül. Molnár Zsolt azt írta, hogy pártja szerint az eljárás elfogadhatatlan. Szabó Hedvig új főigazgató személyével nem szakmai, hanem kinevezését illető eljárási problémák vannak – hangsúlyozta. Ezért nem járulnak hozzá az utólagos – szerintük jogilag értelmezhetetlen – meghallgatáshoz – jelentette ki a politikus.