A vajdasági magyarok nem árulók – jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a tartományi képviselőház elnöke pénteken Újvidéken a pártját ért vádakra reagálva.
Nenad Čanak, a balközép Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke egy csütörtöki televíziós interjúban a VMSZ-t „a jobboldali Fidesz kihelyezett tagozatának” nevezte. Kifejtette, hogy a VMSZ-nek lett egy európai parlamenti képviselője Deli Andor személyében, miközben a párt Szerbiában a kormánykoalíció részét képezi. Felmerül a kérdés, hogy az EP-ben Szerbia vagy Magyarország érdekeit képviselné majd ez a politikus – tette hozzá Čanak. Szerinte az, hogy Deli „a magyarországi magyarok voksaival a Fidesz listáján került az EP-be” azt jelenti, hogy a VMSZ a Fidesz kirendeltsége.