A Roszatom cége tervezheti a paksi atomerőmű két új blokkját

2014. június 10. 08:30

A Roszatom nagy valószínűséggel a szentpétervári Atomenyergoprojektet bízza meg a paksi erőmű két új blokkjának tervezésével. A múlt héten a cégnél tájékozódtak a paksi atomerőmű szakemberei. A szükséges szerződéseket csak azt követően kötik majd meg, hogy a parlament jóváhagyta a bővítésre vonatkozó hitelszerződést. A környezetvédelmi engedélyeztetés három évig tarthat.

2014. június 10. 08:30

A Roszatom nagy valószínűséggel a szentpétervári Atomenyergoprojektet bízza meg a paksi erőmű két új blokkjának tervezésével – mondta el Nagy Sándor, az MVM Paks II. Zrt. vezérigazgatója a moszkvai Atomexpón hétfőn. A vezérigazgató az MTI kérdésére megerősítette, hogy múlt keddtől péntekig Szentpéterváron, az Atomenyergoprojektnél tájékozódtak a paksi atomerőmű szakemberei. 

Az AESZ-2006/E jelzésű atomerőművi blokk műszaki jellegzetességeiről kértek tájékoztatást, és az is érdekelte őket, hogy a szentpétervári tervezők hozzá tudják-e igazítani az orosz erőművi blokk megvalósítását a paksi építési feltételekhez, valamint az európai uniós követelményeknek megfelelő engedélyeztetési eljáráshoz. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

Nagy Sándor erről úgy fogalmazott, hogy bárkivel tárgyalnak mostanában, azt nyugodtan lehet szerződéskötés előtti megbeszélésnek nevezni, az pedig természetes folyamat, ha egy műszaki társaság részleteket próbál megismerni. Hozzátette, hogy a Paks II. Zrt. csak akkor kaphat műszaki adatokat az orosz féltől, ha a felette álló hatóság, az orosz exportügynökség erre engedélyt ad. Tudomása szerint ez 2-3 hét múlva várható. Addig azonban a reaktorról és a felépítendő blokkról nukleáris adatokat tartalmazó információkat nem kaphatnak. 

A Paks II. Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a szentpétervári cégnél az úgynevezett standard tervekbe engedtek számukra betekintést. Nagy Sándor a moszkvai Atomexpón a magyar újságírókat arról is tájékoztatta, hogy amint megkapják a felhatalmazást, azaz a magyar parlament is jóváhagyja a paksi bővítés finanszírozásáról szóló kormányközi pénzügyi megállapodást, megkezdik a szerződés részleteinek tárgyalását az orosz szállítóval. Ezzel egy időben folytatni kell az egyeztetéseket Brüsszellel is - tette hozzá.

Az MVM Paks II. Zrt. közben folytatja az engedélyek beszerzését. Nagy Sándor azt mondta, meglepetést keltett, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség olyan szigorú feltételeket támaszt és széleskörű vizsgálatot vár el, mintha egy zöldmezős beruházásról lenne szó, miközben Pakson már működik egy atomerőmű négy blokkal, és a kiégett nukleáris fűtőelemek átmeneti tárolója is ott van.

A különböző engedélyek beszerzése Nagy Sándor becslése szerint három évet vesz majd igénybe. A szakember hozzátette, Magyarországon 30 éve épült utoljára atomreaktor, ez pedig azt jelenti, hogy azok a cégek, amelyek ebben tapasztalatra tettek szert, már nem léteznek, és a szakembergárda sincs meg. Ezért legalább hat év kell ahhoz, hogy elkészüljön a paksi atomerőmű ötös blokkja, és bekapcsolódjon az áramtermelésbe - vélekedett Nagy Sándor.

Az Atomexpón Szergej Kirijenko, a Roszatom vezérigazgatója is beszélt a paksi bővítésről. Mint mondta, arra számít, hogy a bővítéshez szükséges alapvető megállapodásokat az év végéig megkötik. Emlékeztetett arra, hogy a január közepén létrejött magyar-orosz kormányközi megállapodást követően tavasszal aláírták – megfogalmazása szerint igen kedvező feltételekkel – a mintegy 10 milliárd eurós orosz hitelnyújtásról szóló egyezményt is. 

A magyar vállalkozásoknak a Paks II. megvalósításában való részvételi arányával kapcsolatosan a Roszatom vezérigazgatója jelezte, hogy ez a paksi bővítés költségének 40 százalékos értékét teszi majd ki. Hozzátette, a kormányközi megállapodás során abból indultak ki, hogy több mint 10 ezer munkahelyet teremtenek a beruházással, és a részt vevő magyar vállalatok befizetései jelentősen növelni fogják a magyar költségvetést. 

Kirijenko dicsérte a magyar gépgyártást, megjegyezve: több ilyen céggel működnek együtt. Hozzátette, hogy azok a cégek, amelyek megszerzik az atomiparban való tevékenységéhez szükséges engedélyeket, és beszállítói lesznek a paksi atomerőmű bővítési beruházásnak, a későbbiekben más országokban is a Roszatom partnerei lehetnek.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wendriner
2014. június 10. 11:26
Az összes sötétzöld itt van?
Válasz erre
1
0
3M..
2014. június 10. 09:41
Ha az orozok csinálják, akkor vehetjük úgy hogy le van rendezve. Legalább tapasztaltak, értenek hozzá. Szebb Jövőt!
Válasz erre
4
13
liberálzöld.
2014. június 10. 09:28
Tudja valaki, hogy a Dunán mi mindent kell erőszakolni, hogy menjen a dolog?
Válasz erre
1
5
liberálzöld.
2014. június 10. 09:26
Na ne viccelődjünk kérem! A környezetvédelmi engedélyeztetés három évig tarthat? Orbán 3 hét alatt lezavartatja a csicskáival, ha kell!
Válasz erre
1
6
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!