Júliusig ülésezhet a parlament

2014. április 24. 07:49

Hosszú ülésszakra számít Gulyás Gergely, aki szerint akár júliusig is ülésezhet megalakulása után az új Országgyűlés. A fideszes politikus a köztévében arról is beszélt, hogy noha a Jobbik bejelentkezett a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjáért, ő maga nem hiszi, hogy a testületnek jobbikos elnöke lesz.

2014. április 24. 07:49

Hosszúra nyúló tavaszi-nyári parlamenti ülésszakra számít a fideszes Gulyás Gergely. A nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdán az M1 Az este című műsorában azt mondta, várhatóan még júliusban is tárgyalnak majd a heti rendszerességgel ülésező Országgyűlésben.

Gulyás Gergely beszélt az újonnan létrejövő törvényalkotási bizottságról is, amely – mint mondta – egy jelentős, a többinél a létszámát tekintve is nagyobb testület lesz, a tervek szerint 39 taggal. A Fidesz politikusa arra a felvetésre nem kívánt reagálni, hogy sajtóhírek szerint ő vezetheti majd a törvényalkotási bizottságot. Kérdésre ugyanakkor elmondta, hogy e testület elnöke egyben az Országgyűlés törvényhozásért felelős alelnöke lesz. Mellette ülésvezető alelnök egyébként a következő ciklusban is öt lesz – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik – mint azt Vona Gábor, a párt elnöke az Országgyűlés megalakulását előkészítő szerdai egyeztetésen jelezte – szeretné a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját, Gulyás Gergely úgy reagált: ha az ellenzéki pártok megegyezésre jutnak az általuk vezetendő testületek felosztásáról, akkor abba a Fidesz nem feltétlenül akar beszólni, ennek ellenére „nem hiszem, hogy jobbikos elnöke lesz a nemzetbiztonsági bizottságnak”.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2014. április 24. 08:32
„nem hiszem, hogy jobbikos elnöke lesz a nemzetbiztonsági bizottságnak”. Fostok, mint tolvaj a csendőrtől.
states
2014. április 24. 08:31
A Jobbiknak be kellett volna váltania az ígéretét, miszerint megverik a szocikat, akkor most joggal követelhetnék a bizottsági elnöki tisztet. Így viszont csak a szokásos szájkarate, amit már 2010-ben is nyomtak.
kjkj945
2014. április 24. 08:26
Majd beindul a 'törvénygyár' (a teljesség igénye nélkül). Már 90 óta ez megy. A hatályos törvények ütik egymást!
wallenberg8805
2014. április 24. 08:18
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Ha az MSZP-é lenne a nemzetbiztonsági bizottság, az önmagában nemzetbiztonsági kockázat, tekintettel arra hogy az MSZP-kormányok titkosszolgálatainak vezetői szoros kapcsolatban álltak alvilági maffiózókkal, találkozgattak velük. Ha a Fidesz ezt meg merészeli tenni hogy az MSZP-nek adja a nemzetbiztonsági bizottságot, azzal elismeri hogy a Fidesz és az MSZP a háttérben bűnözői nagykoalíciót alkot. Ráadásul épp a Fidesz szóvivői mondják folyton hogy maffiabaloldal, nem tudom hogy mondjuk a békemenet népe mit szólna hozzá, ha pártjuk a maffiabaloldalnak adná a nemzetbiztonsági bizottságot. * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!