Harrach Péter szólt a gyermekek napközbeni felügyeletéről is, a munka és a család összeegyeztethetőségét kulcskérdésnek nevezve. Felidézte: háromezerrel növelték a bölcsődei helyek számát, számos helyen felújítások valósultak meg, de áttörés kell, családi napközik, munkahelyi bölcsődék, óvodák létesítésére van szükség. A politikus példaként a francia példát hozta.
Harrach Péter azt mondta, hogy az új ciklusban 16 tagú lesz a KDNP-frakció. Arra a kérdésre, hogy ha jelölik-e vállalja-e a képviselőcsoport vezetését, úgy válaszolt: nem szokott a kihívások elől meghátrálni. A KDNP várható kormányzati szerepvállalásáról kiemelte: a miniszterelnöknek van kormánya, ő fogja kijelölni a kabinet tagjait. A kormánypárti politikus megismételte: a KDNP jelen lesz a kormányban, hogy nagyobb számban-e mint eddig, azt ugyanakkor nem lehet tudni.
Harrach Péter jelezte: várhatóan a hagyományos KDNP-s tárcákat, államtitkárságokat továbbra is a politikusaik viszik majd. További kérdésre elmondta: az európai parlamenti (EP-) választáson a KDNP kvótáján indul Tőkés László, másik jelöltjük Hölvényi György, a jelenlegi egyházügyi államtitkár. Ő is valószínűleg bekerül majd az EP-be - közölte.