Karácsony Gergely és Szigetvári Viktor viszont azt írja, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint „épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a bérlő, illetőleg – állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén – a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet”. A villanyoszlop azonban se nem fal, se nem kerítés, nincs tehát jogi alapja annak, hogy a több mint két évtizede kampányfelületként szolgáló oszlopoktól most bárki megfossza a versengő pártokat, jelölteket – jelentik ki. Azzal folytatják, hogy ezek a plakátok nem illegálisak, eltávolításuk pedig durva beavatkozás a kampány menetébe, amely „érdeksérelmet okoz az ellenzéknek és az Orbán-rezsim politikai érdekeit szolgálja”.
Az Együtt-PM felszólítja az érintett villanyoszlop- és kandelábertulajdonos cégeket, hogy ne nyúljanak az ellenzék kampányanyagaihoz – zárja közleményét a két politikus.