Csak az innovatív politika vezethet ki a mai válságból – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a GE budapesti globális üzleti szolgáltató központjának megnyitóján, ahol fantasztikus sikertörténetnek nevezte Magyarország és az amerikai GE együttműködését. Csak az innovatív vezetésű politika lehet sikeres a jövőben, ami ráadásul „fekszik a magyaroknak” – fogalmazott beszédében a kormányfő. Megjegyezte, amikor Magyarország kritizálja az Európai Unió lassú válságkezelését, akkor azt a közösség javítása érdekében teszi, hogy azon belül lehessen jobb teljesítményt elérni. Orbán Viktor azt is mondta, hogy a magyar gazdaság makroszinten stabilan áll a lábán, ez „egy javuló közeg”, a múlt év utolsó negyedévi növekedési adatok már azt mutatják, a közép-európai régióban a magyar gazdaság bővül a legjobban.
Magyarország és a GE kapcsolatát fantasztikus sikertörténetnek nevezte a miniszterelnök, aki szerint ez nagyrészt a vállalatnál dolgozó magyarok tehetségének, elkötelezettségének és munkabírásának köszönhető. Az amerikai cég magyarországi története azt mutatja, „ha vannak jó partnereink, a magyarok igenis lehetnek sikeresek” – fogalmazott a Váci úton lévő szolgáltató központ megnyitóján a cég vezetői, munkatársai előtt. Felidézte, hogy amikor a GE tulajdonos lett a Tungsramban, akkor – „szemben számos privatizációs történettel” – nem akarta bezárni a gyárat, nem a piacot akarta megvenni, és „nem azon gondolkodott, hogyan köthetne útilaput az itt dolgozó emberek talpára”.