Így bájolgott Orbán a hatvani tévében

2014. február 26. 12:51

Azt azért nem mondja, hogy a kormány jól végezte a dolgát, mert ezt akkor mondhatná, ha mi lennénk Európa legfejlettebb országa.

2014. február 26. 12:51

A miniszterelnök rögtön megnyugtatta a nézőket: a foglalkoztatottság tekintetében Hatvan jobban teljesít. A munkanélküliségről azt mondta: „Én nem akartam beletörődni abba, hogy nem megy a gazdaság, Európában válság van, hát akkor kevés a munkahely. De azt se akartam, hogy megint felduzzasszuk az állami alkalmazottakat és megint egy olyan monstrum államunk legyen, mint a nyolcvanas évek végén, ami aztán összedönti az egész gazdaságot a nagy súlyával. Ezért inkább a közmunka mellett döntöttünk és azt mondtuk, hogy segély helyett munkából éljenek az emberek.

Orbán azt is elmondta: egyik legnagyobb élménye a mostani négyéves kormányzása alatt, hogy az emberek akarnak dolgozni, „általában van egy munkahangulat az országban”. Azt elismerte: a közmunkások átlagosan 76 ezer forintot keresnek, amiből nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet megélni, ezért „az elégedettség szónak egyelőre a szótárban a helye”. Hangsúlyozta ugyanakkor: a 22 500 forintos segélynél még mindig sokkal jobb a közmunkások fizetése.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gereb6
2014. február 26. 13:33
"Így bájolgott..." ez a szeretetlenség szava. Max.: szeretettel évődött...
doncamillo
2014. február 26. 13:21
Orbán nem szokott bájologni.
küllő
2014. február 26. 13:18
Mar a grazi orvosokban se lehet bízni??
Nick Holgerzson
2014. február 26. 13:11
Bájolgott???? Micsoda hülyeség! Értelmesen, érthetően beszélt ... szokása szerint!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!