A rezsiharc fokozódik

2014. február 26. 13:43

Döntött a kormány: a mérőórákkal kapcsolatban felmerülő költségeket a szolgáltatókra terhelik, és elrendelik a Főgáz fogyasztóvédelmi átvilágítását is.

2014. február 26. 13:43

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a mérőórákkal kapcsolatos összes felmerülő költség a szolgáltatókat terheli – jelentette be Németh Szilárd, akinek munkacsoportja azonnal megkezdi a jogszabályi háttér kidolgozását.

Az ülésen elrendelték a Főgáz teljes fogyasztóvédelmi átvilágítását is. A Főgáz 49 százalékának az állam, 51 százalékának pedig a Fővárosi Önkormányzat a tulajdonosa. A kormány úgy döntött, hogy „épp itt az ideje megmutatni” egy ilyen 100 százalékban közösségi tulajdonban lévő szolgáltatónál, hogy minden tekintetben, minden körülmények között betartják az összes fogyasztóvédelmi szabályt és törvényt, és jóhiszeműen járnak el a fogyasztókkal szemben – jelentette ki Németh Szilárd. Hozzátette: épp itt az ideje, hogy ennél a cégnél „a tulajdonosi befolyást is latba vetve” rendet tegyenek és megvédjék a fogyasztókat.

A rezsibiztos az alapdíjakkal kapcsolatban azt mondta: „Aki nem vételez gázt és vizet, továbbra is alapdíjat fizet, ezt többen sérelmezték, ezt a kérdést is vizsgálni fogja a kormány” – idézi a Magyar Nemzet.

Az Összefogás úgy reagált: blöff az alapdíjak tervezett eltörlése. Rámutattak: az alapdíjakat 1999-ben az Orbán-kormány vezette be, és bár most a kampány utolsó szakaszában megszüntetnék, szerintük a választás után – ha lehetősége lenne rá – a Fidesz visszaállítaná őket. Lukács Zoltán kifejtette: minden költségcsökkentést támogatnak, de az emberek nem az alapdíjak miatt nem tudják kifizetni a rezsit, így az eltörlésük alig számít. Azokon pedig egyáltalán nem segít, akiknél már kikapcsolták a szolgáltatást vagy fával fűtenek.  Az Összefogás igazságos, sávos rezsicsökkentést hajtana végre: a rászorulóknak adna több segítséget – tette hozzá.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2014. február 26. 20:42
"a mérőórákkal kapcsolatban felmerülő költségeket a szolgáltatókra terhelik" Már csak órák kérdése..
Monkey4you
2014. február 26. 17:51
Németországban a méröórák (Víz, gáz, távhö) a cég tulajdona, a beszereléskor kell csak egy egyszeri összeget fizetni érte és a cégek gondoskodnak a cseréröl is, ingyen!!! Gázóra 10 évenként, vízóra 5 évenként kerül cserére!!! De van egy havi alapdíj is, amit a végelszámolásnál, (évente egyszer) beszámítanak a fogyasztásba. Tehát az alapdíjért is gázt, vagy vizet fogyasztasz!!!
ballada
2014. február 26. 17:25
Testnyílásokra mérő órát szerelnek ,ki mennyire gázosít úgy emelik a rezsit.
bsandor
2014. február 26. 17:04
garantált profit,monopólium,szabadkéz...nálam ez van....a barátaim már áttértek a fatüzelésre,én a palackosra,nem fizetek kétévente egy negyedévi fizetést a ,,verifikálásra,,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!