A képviselő az is megjegyezte, hogy Orbán Viktor miközben harcot hirdetett az államadósság ellen és „ócsárolta” az IMF–hitelt, most mégis egy ahhoz hasonló nagyságrendű kölcsönt akar felvenni az orosz államtól. Ehhez „trükkök százait” kell majd bevetni, hogy ne ütközzön az alaptörvénybe. A független képviselő nem értett egyet azzal, hogy a rezsicsökkentés miatt lenne szükség a bővítésre. Szavai szerint ha olcsóbb áramot akarunk előállítani, akkor olcsóbb technológiákat kellene keresni, például a megújuló energiák arányának növelésével. Karácsony elmondta, hogy a jelenleg működő blokkok futamidejének meghosszabbítását még a zöldszervezetek is támogatják, mert az alkalmat ad arra, hogy az elkövetkező évtizedekben növelni lehessen a megújuló energiaforrások arányát.
A sajtótájékoztató előtt a választási szövetség több aktivistája átmászott a Fidesz székházának kerítésén, közülük négyen felkapaszkodtak az épület egyik erkélyére. Ők két, az egykori szovjet zászlóra hasonlító vörös molinót tartottak ki, amelyekre sárgával a sarlót-kalapácsot, valamint egy ötágú csillagot festettek. Később csatlakozott hozzájuk egy ötödik társuk is. A sajtótájékoztató után mindannyian lejöttek az erkélyről, és a molinókkal együtt elsétáltak a helyszínről.
Karácsony Gergely egy kérdésre azt felelte, figyelemfelhívó akcióik során többször is felmerült annak a veszélye, hogy demonstrációjuknak jogi következményei lesznek, és ezzel az aktivistáik tisztában vannak.