Az ország szeretete, egy kis nép megbecsülése, a magyarság tisztelete fűzi össze azokat, akik a Magyarország Barátai Alapítvány tagjaiként tenni kívánnak az országért – mondta Áder János köztársasági elnök az alapítvány konferenciájának köszöntőjében. „Magyarország büszke lehet arra, hogy ilyen barátai vannak” – hangsúlyozta az államfő, aki hétfőn a Sándor-palotában üdvözölte mindazokat az orvosokat, mérnököket, kutatókat, művészeket, professzorokat, menedzsereket, üzletembereket, diplomatákat, akik, mint mondta, azért érkeztek a rendezvényre a világ négy tájáról, hogy hitet tegyenek Magyarország mellett.
A köztársasági elnök tiszteletet parancsolónak ítélte, hogy a résztvevők Magyarország barátaiként határozták meg magukat, és szólt arról is, hogy a barátság egyaránt jelent hűséget, önzetlenséget, együvé tartozást, közös célok és értékek követését, „de azt is, hogy van kire számítani a bajban” –mondta. Az államfő köszöntötte azokat is, akik bár nem rendelkeznek magyar felmenőkkel, „de akikre mi, tiszteletre méltó, tiszteletbeli magyarokként tekintünk”.