Kínaiak törtek be a külügy számítógépes rendszerébe

2013. december 10. 10:26

Többek között a magyar külügyminisztérium számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek – derül ki a FireEye kiberbiztonsági cég jelentéséből. Azt nem tudni, hogy a támadások a kínai kormányhoz köthetők-e, csak annyi biztos, hogy kínaiak az elkövetők.

2013. december 10. 10:26

A FireEye szerint a Magyarország mellett Csehország, Portugália, Bulgária és Lettország külügyminisztériumait is érintő kibertámadások 2010-ben kezdődtek, és jelenleg is folynak – írja a The International New York Times. 

A FireEye jelentéséből nem derül ki, hogy a támadások a kínai kormányhoz köthetők-e, de azt tudni lehet, hogy kínaiak az elkövetők. A lap ugyanakkor biztonsági szakértőkre hivatkozva azt írja, hogy a kínai kormány több hasonló korábbi támadásért tehető felelőssé.

A támadók olyan linket küldtek e-mailben a célpontoknak, amiről azt állították, hogy az Sarkozy korábbi francia elnök feleségének meztelen fotóira mutat. Így a támadók feltérképezték célpontjaik számítógépes rendszereit, és olyan felhasználók után kutattak, akiken keresztül fontos célpontok számítógépeihez tudnak hozzáférni. 

A kínai külügyminisztérium hivatalnokai korábban azt közölték, hogy Kína nem szankcionálja a hacker tevékenységet, és maga a kormány is áldozata a hackereknek, de a jelen esetet egyelőre nem kommentálták.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. december 10. 16:36
'Sárga veszedelem'
liberálzöld.
2013. december 10. 16:35
Csak arra voltak kiváncsiak, hogy nem érintette-e véletlenül valamelyik kínai vállakozó az ÁFA ügyben.
cattus
2013. december 10. 12:21
"Kína nem szankcionálja a hacker tevékenységet, és maga a kormány is áldozata a hackereknek" Ez nagyon életszerű ott, ahol a netet is erősen korlátozzák.
kamasuka
2013. december 10. 11:32
Kínaiak a gépek is, mit csodálkozunk. Ebből akarnak kakaóbiztosat Gyurcsányék, stadionok helyett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!