Szavai szerint a DK azon kevés pártok közé tartozik, amelyek hisznek abban, hogy a gazdaság akkor fejlődik, ha kellő szabadságot kap, a magántulajdonra épül, ha verseny van, piac van. Sok év tapasztalata alapján azonban ma már úgy látja – tette hozzá –, hogy a szociálisan leszakadó térségekben pusztán magántulajdonra, piacra, versenyre hagyatkozva nem indul meg a gazdasági fejlődés.
A DK elnöke azt mondta: az unióban semmilyen jogszabály nem tiltja speciális gazdasági övezetek létrehozását. Dél-Hevessel együtt mintegy 30 érintett térség van az országban, ezekben a mikrorégiókban hosszabb távú átfogó programokat kell indítani.
Hangsúlyozta: valamennyi új beruházásnak járulék- és adókedvezményt kell adni, az államnak a magánbefektetőkkel együtt közvetlenül is részt kell vennie vállalatalapításokban, kockázatot kell vállalnia – mondta. Ezekre a beruházásokra speciális szakképzéseket kell szervezni, a munkába járást megkönnyítendő, át kell alakítani a térség helyközi közlekedését, amihez állami támogatásra van szükség.