Balog: Lelki dimenzió nélkül a kormányzás csak favágás

2013. december 13. 07:43

Az emberierőforrás-miniszter szerint ha hiányzik a lelki dimenzió, a közösség, a valahová tartozás élménye, akkor a materiális dolgokat sem tudják élvezni az emberek, ha pedig megvan, akkor az életminőségbeli javulást is jelent. Hozzátette: az ágazati politikák, köztük a köznevelés átalakítása is erről a szemléletről szól.

2013. december 13. 07:43

Ha a kormányzásnak nincs lelki dimenziója, akkor az csak „favágás”, a napi feladatok menedzselése, miközben elvész a lényeg – mondta az emberierőforrás-miniszter egy csütörtök esti beszélgetésen az újbudai Szent Margit Gimnáziumban. Balog Zoltán, akit a házigazda Rétvári Bence államtitkár, KDNP-s politikus lelkészként és politikusként mutatott be a Szentimrevárosi esték című programsorozat közönségének, arról beszélt, az egyik legnehezebb feladat ezt a lelki dimenziót, minőséget a kormányzásban megjeleníteni.

A miniszter azt is mondta, a kétharmados parlamenti többséget el lehet veszteni, ha a lehetőséget nem mások javára használják, hanem a hatalom gyakorlására, saját sikerük bemutatására. A kormányzás „lelki dimenziójával” összefüggésben arról beszélt, feladatuknak tekinti, hogy az elsősorban a materiális dolgokra figyelő „has-magyarokat” meggyőzzék arról, hogy szívük is van. Hozzáfűzte: ha hiányzik a lelki dimenzió, a közösség, a valahová tartozás élménye, akkor a materiális dolgokat sem tudják élvezni az emberek, ha pedig megvan, akkor az életminőségbeli javulást is jelent. Közölte, az ágazati politikák, köztük a köznevelés átalakítása is erről a szemléletről szól.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2013. december 13. 11:56
"... a lelki dimenzió, a közösség, a valahová tartozás élménye, akkor a materiális dolgokat sem tudják élvezni az emberek, ha pedig megvan, akkor az életminőségbeli javulást is jelent." - mondja. Csakhogy tudjuk, hogy annak idején pap volt. Ezért azt is tudjuk, hogy a "lelki dimenzió" mögött NEM a közösséget, hanem a hívők számára tényként létező Istent érti. Ez meg így egy kicsit sanda dolog. Mert valóban: a "lelki dimenzió" mindig is, minden emberben megvan. De Isten nélkül van rá szükség a "napi feladatok menedzselése" közben. Isten egy másik "lelki dimenzió". Illetve egy harmadik.
magnamater
2013. december 13. 10:49
Néked csak a cigányok a szíved csücske, úgy ne jáj, mint városunk volt tanácselnöke: addig pártolgatta a cigányokat, míg azok jól elverték érte.
feketemacska
2013. december 13. 10:44
Nem tudom osztani Balogh úr bizakodó nézeteit. Untig elég lett volna az iskolákat,mint épületeket államosítani. De az iskolát,mint lelkek gyülekezetét a sok felülről jövő bürokrata és a jogszabálygyártók egyesülete tönkre fogja tenni. Mert igenis feltámasztottak egy hivatalnok réteget,amely távol van az alkotó munkától,és a lojalitás szolgálatában révedezik,s tönkre fogja tenni hosszabb távon az alkotó munkát. Nem az egyenruha a probléma,hanem az önálló gondolkodás joga.
liberálzöld.
2013. december 13. 10:00
Ha ez így igaz, akkor a kurmány már vagy 3 éve fejszével jár dolgozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!