A bevezetendő diplomás gyeddel lehetővé válik, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait. A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a gyedet.
A negyedik intézkedés a három- vagy többgyermekes anyákat, illetve munkaadójukat érinti. Ennek lényege, hogy kiterjesztik a munkavédelmi akciótervben már meglévő hároméves szociális hozzájárulási adókedvezményt további két évvel; így a negyedik és ötödik évben csak az adó 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után (az első három évben eddig sem kellett fizetniük semmit). Hozzátette: az egy- és kétgyermekeseket érintő hasonló munkaadói kedvezmények is megmaradnak.
Soltész Miklós arról beszélt, az intézkedésekkel a kormány célja az volt, hogy megerősítse a gyermekes családokat és további gyermekvállalásra ösztönözzön. Jelezte azt is, az intézkedések kidolgozásakor több európai ország gyakorlata mellett a Népesedési Kerekasztal és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom javaslatait is figyelembe vették.