Gyurcsány: Össze kell fogni, nem kicsit, nagyon

2013. október 23. 14:25

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) elnöke élő bálványnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt. Bajnai Gordon szerint az embereknek 2014-ben arról kell dönteniük, hogy „Orbánországban” vagy Magyarországon akarnak élni. A demokratikus ellenzék támogatóinak, mozgalmainak és pártjainak össze kell fogniuk, „nem kicsit, nagyon” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor rendszerét kell leváltaniuk, és téved, aki ezt szem elől téveszti.

2013. október 23. 14:25
A szervezet menete szerda délben indult el a fővárosi Széchenyi térről a délutáni összellenzéki demonstráció helyszínére. A tömeg - a szervezők becslése szerint mintegy ezer ember - egy rövid időre megállt a Lánchíd budai hídfőjénél, ahol Kónya Péter beszédet mondott. A mozgalom elnöke megemlékezett '56 hőseiről, akik összefogtak és közösen fellázadtak egy rezsim ellen. Beszédében úgy fogalmazott, a demokratikus ellenzék ma végre együtt fog tüntetni, és emlékezni 1956 hőseire, reményei szerint a demokratikus politikusok felelősen fognak beszélni és cselekedni az elkövetkezőkben. A Szolidaritás szervezői a demonstráció idejére Csizma térnek keresztelték el a Clark Ádám teret, ahol lelepleztek egy táblát, ezen felirat emlékeztet arra, hogy néhány héttel itt állították fel, majd döntötték le Orbán Viktor miniszterelnök hungarocellből készített szobrát.
 
Bajnai Gordon szerint az embereknek 2014-ben arról kell dönteniük, hogy „Orbánországban” vagy Magyarországon akarnak élni. Az Együtt-PM szövetség vezetője a baloldali ellenzéki pártok október 23-ai demonstrációján a budai Műegyetem rakparton azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök jéghegynek kormányozza Magyarországot, tönkreteszi a gazdaságot és az oktatást, és ezzel tönkreteszi a jövőt. De „Orbánország legyőzhető, Orbán Viktor megbuktatható. A kormányzása már megmérettetett és könnyűnek találtatott. Már csak le kell váltani” – jelentette ki Bajnai Gordon, hozzátéve, ez nem lesz könnyű, mert „övék a hatalom, övék a média, övék a pénz, velük van az erőszak”. „De az erő velünk van” – mondta, hangsúlyozva, hogy a csendes többség fegyvere a toll, a szavazófülkében jó helyre tett iksz, amivel legyőzhetik a jelenlegi kormányt.
 
A demokratikus ellenzék támogatóinak, mozgalmainak és pártjainak össze kell fogniuk, „nem kicsit, nagyon” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a baloldali ellenzéki pártok „A szabadság összeköt” elnevezésű október 23-ai demonstrációján a budai Műegyetem rakparton. Az ellenzéknek közös vezetőre van szüksége, „nem kettőre, nem háromra, nem nyolcra, hanem egyre” – tette hozzá. Mint hangsúlyozta, ennek a közös vezetőnek olyannak kell lennie, aki egyesíteni tudja a demokratákat, aki „győzelemre vezet” – tette hozzá. Aki erre nem képes, akinek ambíciója akadályozza a teljes körű összefogást, annak át kell gondolnia a szerepét - hangsúlyozta. Ha nincs más megoldás, akkor új vezetőt kell felkérni közös miniszterelnök-jelöltnek – jelentette ki. Az ellenzéknek közös listára van szüksége és ha valakinek a képviselői ambíciója akadályozza a köztársasági ellenzéki blokk közös listájának a létrehozását, „annak utat kell nyitnia másoknak” – folytatta. Egyúttal azt is kiemelte, hogy az ellenzéki erőknek az egyéni választókerületekben csak egyetlen közös jelöltet szabad indítaniuk. Az ellenéki tárgyalások újranyitására felszólító Gyurcsány Ferenc, a korábban az MSZP és az Együtt-PM között született megegyezésre utalva kijelentette: „az a megállapodás, amit kollégáink megkötöttek, az nem demokratikus, nem időtálló, mert nem találkozik a demokratikus választók sokaságának akaratával”.
 
Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke azt mondta, akik 1956-ban az utcára vonultak, sok mindenben különböztek, mert voltak köztük szociáldemokraták, konzervatívok és liberálisok is, de egy sem akadt, aki félt volna.Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZEMA) elnöke azt hangsúlyozta, hogy 1956 hősei közül Nagy Imre alakja kiemelkedő, mert kommunistából vált demokratává és hazafivá. Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke is arról beszélt, hogy a választók többsége el akarja zavarni ezt a kormányt, mégis, ha ma lennének a választások, a Fidesz nyerné meg azokat. Ez azért van, mert a demokratikus erők egyelőre alkalmatlanok a társadalmi megrendelés teljesítésére.
 
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint a magyarok mindig lerázták magukról azokat a vezetőiket, akik hazugságra építették politikájukat és a nép ellenében kormányoztak, és ez lesz a sorsa Orbán Viktornak is. Az MSZP elnöke azt mondta: a tömegnek optimistábbnak, magabiztosabbnak kellene lennie. Hozzátette: a baloldali és liberális politikusok nem lehetnek egymás ellenségei, Orbán Viktor rendszerét kell leváltaniuk, és téved, aki ezt szem elől téveszti. Amikor Mesterházy Attila a mikrofonhoz lépett, sokan fütyültek, és „összefogás”-t skandáltak, ezért a pártelnök egy ideig nem tudta elkezdeni beszédét. 

Összesen 249 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
skorpio
2013. október 24. 13:06
Pityinger nagyon hiányzott a bohócfsztiválról, nem rontotta volna a szinvonalat.
szalámis hegedű
2013. október 24. 11:38
Ünnepel a fidesz: A Kommunizmus áldozata…..a fideszes senkiházi!!! “És jött 1956. október 23. Lopva, alattomosan közeledett. Sunyi bábáinak száján egy percre sem halkult el a szocializnus igéje, miközben egy nyáron át járták a Petőfi-rondót 'nemzeti sajátosságaink' körül azzal a magasztos céllal, hogy kiköszöbüljek a szocializmus épitése közben elkövetett hibákat. Majdnem sikerült nekik még a szocializmust is kiköszöbülni. Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött több úri bitanggal, megcsinálta az 'Első Hazai Nemzeti Forradalmat. Hogy megis nem 'Nemzeti Szocialistanak' keresztelték vivmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy a két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes embernek. A 'Nemzeti Forradalom' olyan nevezetes renegátot sorolhatott v e z e t ő i közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztositotta, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban.” Pozsgay Imre 1957.december 15. Petőfi Népe
elfelejtette
2013. október 23. 23:53
A Fidesznek nincs félnivalója ettől az ellenzéktől. Egyébként mindenki hozta a papírformát, de ez ma már egyértelműen kevés.
IgazságosIzomViktor.
2013. október 23. 23:00
Egyébként igaza van.Amit ma a baloldal csinál az már kezd kínos lenni.Bajnai állandóan azt papolja hogy le kell váltani Orbánt,Mesterházy meg szarik az összefogásra.Kíváncsi leszek mi lesz ebből,mert egyelőre egy nagy katyvasz az egész baloldal.Ha így megy tovább,akkor a következő 4 évben ismét Orbanisztán lesz országunk neve,és mindent ellopnak,és dúlni fog a személyi kultusz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!