Megemlékezett róla, hogy magyarok százezrei keltek útra a megtorlás elől menekülve, akik közül Kanada 40 ezret fogadott be. Felidézte, hogy a soproni erdőmérnöki fakultás kétszáz hallgatóját és 14 tanárát együtt fogadta be Vancouverben a Brit Kolumbiai Egyetem, ahol folytathatták tanulmányaikat. A diákok közül – Józsa László erdőmérnök, az egyetem volt kutatójának elmondása szerint – 141-en ebben a tanintézményben diplomáztak. Az államfő az egykori soproni diákok közül nyolccal együtt ebédelt és még többen vettek részt közülük az ünnepi megemlékezésen.
Áder János a kulturális elemekkel gazdagított megemlékezésen rámutatott, hogy a Kanadában élő magyar közösségek tagjai megbecsülést vívtak ki maguknak és hazájuknak, nem véletlenül nyilvánította Kanada saját nemzeti történelmi öröksége részévé az 56-os magyarok befogadását. „Magyarország államfőjeként ezért ezen a helyen is szeretném szívből jövő köszönetemet kifejezni Kanadának és minden itt élő magyarnak, mindenkinek, aki személyes teljesítménye van abban, hogy a két nemzet tagjai mindig jó szívvel, megbecsüléssel és barátsággal nézhessenek egymás szemébe” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
Párdány Miklós, az eseményt vendégül látó Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy az intézménynek, amelyet 56-osok alapítottak, az a célja, hogy a magyar gyerekek öt vagy tíz év múlva is beszéljék az anyanyelvet. Szavai szerint az egyesület tevékenysége azt bizonyítja, hogy „igenis lehet szépen, becsülettel, pártütés nélkül is magyarnak lenni”. Az eseményen Hajdú Csaba, volt nemzetőr felidézte a forradalommal, az akkori magyar összetartással kapcsolatos személyes élményeit.