Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A bíróság elfogatóparancsot adott ki Dániel Péter ügyvéd ellen, miután nem jelent meg perének legutóbbi tárgyalásán.
Dániel Péter ellen Wittner Mária fideszes parlamenti képviselő indított eljárást, miután az ügyvéd 2011 októberében becsmérlő kijelentéseket tett a korábbi '56-os elítéltre.
Az ügyvéd Izraelben várja perének végét, nemrég pedig egy közösségi oldalon tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. A Wittner Máriára tett kijelentéseit viszont megismételte.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a HírTV-nek elmondta: a bíróság hirdetményi úton idézte Dánielt a 2013. október 21-ei tárgyalásra. Eszerint a vádlott ismert lakóhelyére kellett kibocsátani az idézést. Póta szerint „ha a vádlott nem jelenik meg a tárgyaláson, bár az idézés megtörtént, ez nem akadálya az eljárás folytatásának”, a bíróság pedig elmarasztaló és felmentő ítéletet is hozhat a vádlott távollétében.
