Frissítés:
„Nem ijedtem meg a bolgár egyenlítésénél, mert ma az a nap volt, amikor 5:58 percnél is képes voltam akciót indítani, ráadásul érződött a riválison, hogy kezd fáradni. Ettől függetlenül sajnálom, hogy sikerült a kétpontos akciója, különben úgy zártam volna ezt a vb-t, hogy senki nem csinált rajtam pontot. Egész nap kiválóan ment a birkózás, úgy készültem, hogy bárki szembe jöhet” – mondta Sastin, és köszönetet mondott a közönségnek is a buzdításért.
„Mariann olyan versenyző, aki az utolsó pillanatig hajt, ezt most is megmutatta. Ez a siker már nagyon kijárt neki, végre neki jött össze minden ahhoz, hogy világbajnok legyen” – összegezte felesége teljesítményét Wöller Ákos, a csapat vezetőedzője.