Elfogták a körúti késelős rablás gyanúsítottjait

2013. szeptember 04. 14:55

A rendőrök Debrecenben fogták el azt a három férfit, akik a gyanú szerint részt vettek a fővárosi Erzsébet körúti érmeüzlet hétfő délutáni kirablásában és a tulajdonos életveszélyes megsebesítésében.

2013. szeptember 04. 14:55

Az elfogásról Szigeti József alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának vezetője számolt be. A fővárosi és debreceni rendőrök kedd éjszaka és szerda hajnalban fogták el és vették őrizetbe a feltételezett rablókat, akik használaton kívüli bankjegyeket és érméket raboltak el a fővárosi üzletből.

Sztanek Péter alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának csoportvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: az egyik gyanúsított hétfő délután ment be egy érmeboltba, ahol csak a bolt tulajdonosa tartózkodott. A férfi készpénzt követelt, majd megszúrta a boltvezető férfit. Ezután dulakodás kezdődött, ekkor a gyanúsított újabb két alkalommal megszúrta a bolt vezetőjét. Az alezredes tájékoztatása szerint indokolatlanul brutális volt a támadás, amelyben egy 15 centi mély sebet ejtett a debreceni férfi a bolt vezetőjén, majd elmenekült.

A bolt tulajdonosa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még sikerült segítséget hívnia. A férfit azóta megműtötték, és már a rendőrségnek is tudott információkat adni a támadóról. A nyomozás során a boltvezető egy korábbi üzletfelére terelődött a gyanú, akin keresztül két további gyanúsítottak is beazonosítottak. A 19, 35 és 50 éves debreceni férfiaknál tartott házkutatás során megtalálták az elrabolt bankjegyek és érmék egy részét is. A tulajdonos előzetes tájékoztatása szerint ezek összértéke 70 ezer forint.

A három férfi, köztük a feltételezett támadó és felbujtó is tagadja a bűncselekmény elkövetését, a rendőrség azonban mindhármuk előzetes letartóztatását indítványozza nyereségvágyból elkövetett emberülés kísérlete gyanújával.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2013. szeptember 04. 18:06
Na,a rendőrséget fikázó trikotőzök és pénzért gyalázkodó némberek, szegfűs mikrofon állványok és bértollnokok, az nem számít a közbiztonság javulásának, hogy a brutális rablókat alig 24 óra alatt elfogták?
tapsihapsi
2013. szeptember 04. 17:58
vajon szoláriumozottak voltak-e az elkövetők???
nyugalmazott tanár
2013. szeptember 04. 16:38
Ezúttal nem az áldozatot sikerült kézrekeríteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!